A román sajtóban olvastam, hogy a Strasbourgi Bíróság elítélte Oroszországot a katyni vérengzések miatt. Amint közismert, a katyni erdőben a II. világháború idején a szovjetek 40 000 lengyel tisztet és katonát gyilkoltak meg.
Abból a szempontból, ami számunkra érdekes, most kevesebb jelentőséggel bír, hogy ezt a háborús bűnt annak idején a szovjetek a németekre fogták, és ezt a szovjet hazugságot a teljes világ-közvélemény sokáig elfogadta.
A Strasbourgi Bíróság erre vonatkozó határozatát én a nemzetközi joggyakorlatban mérföldkőnek tartom, mert ez az első alkalom a II. világháború után, amikor nemzetközi bíróságon, ha csak átvitt értelemben is, de a győztesek egyikét is elítélik háborús bűnökért.
Jelezni szeretném, hogy fontos lenne, ha ez a határozat valaminek a kezdetét jelentené, egy folyamatét, amelynek során fele-lősségre kell vonni a „győzteseket”, akik Erdélyben, Magyarországon, Ausztriában és Németországban a civil lakosságból anyáinkat megerőszakolták (amivel sokukat egy életre megnyomorítottak), a szintén civil férfiakat „malenkij robotra” vitték, ahol az elkapott betegségekbe 90 százalékuk a táborban meghalt. Az én szülőfalumból, Vajdakamarásról a húsz elvitt és rabmunkára kényszerített fiatal-ból tizennyolc halt meg. Ennek ugyanolyan háborús bűnnek kell számítania, mint amilyen a holokauszt. És ha a holokauszt elkö-vetőit a győztesek felelősségre vonták és kivégezték, akkor azokat, akik a mi ártatlan szüleinket és testvéreinket halálra kínozták, ugyanúgy felelősségre kellene vonni, vagy egyelőre legalább a világ közvéleményének tudtára hozni ezeket a bűnöket is.
Rozsnyai Sándor
