A népszavazás komoly esély a változtatásra, a referendum a három konkrét kérdésen túl arról is szól, hogy az emberek eltörölhetnek egy rossz politikát, egy kudarcokkal teli korszakot ― mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt budapesti frakcióülésén.
,,Nem egyszerűen három konkrét kérdésről mondunk ítéletet a népszavazáskor. (...) Ez a három konkrét döntés egy nagy, szimbolikus döntéssé is összeáll. Az igenek többet jelentenek, mint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése. Nemcsak rossz intézkedéseket, hanem egy rossz politikát akarunk eltörölni, le akarunk zárni egy kudarcokkal teli korszakot, azt akarjuk, hogy a népszavazás megváltoztatassa a politikát Magyarországon, és egy új korszakot nyisson meg" ― jelentette ki a pártelnök a fideszes országgyűlési képviselők előtt mondott helyzetértékelőjében. Orbán Viktor kiemelte: az első igennel az emberek kiállhatnak saját önbecsülésükért, saját igazukért, a másodikkal a pénzükért, a harmadik igennel pedig világosan megüzenhetik, hogy hazug politikusoknak nincsen helyük a közéletben. * A Fidesz elnöksége háromnapos elnökségi ülést kezdett tegnap Debrecenben.
Egyelőre nincs EU—szerb társulás
Az EU-tagállamok külügyminiszterei nem jutottak egyetértésre tegnapi brüsszeli tanácskozásukon arról, hogy a Nyugat-barát szerb államfő, a hét végi elnökválasztáson a posztjáért újrainduló Boris Tadic megsegítésére még a voksolás előtt aláírják az Európai Unió és Szerbia stabilizációs és társulási megállapodását. Az EU-külügyminiszterek megvitatták a témát, majd Ivajlo Kalfin bolgár külügyminiszter közölte: a hét vége előtt nem lesz aláírás. A külügyminiszterek megpróbálnak kidolgozni egy olyan formulát, amivel mégis támogathatják a választásokon induló Nyugat-barát erőket. Előzőleg Hollandia közölte: addig nem hajlandó az aláírásra, amíg Belgrád nem juttatja a hágai törvényszék elé a háborús bűntettekkel gyanúsított legfőbb körözött személyeket. Az aláírás ügyében azért alakult ki nézetkülönbség az EU-n belül, mert időközben nyilvánvalóvá vált, hogy Koszovó várható függetlensége Szerbiában növeli a Nyugat-ellenes erők támogatottságát.
Nehéz kormányalakítás Hessenben
A keletnémet kommunista utódpártot, a PDS-t is magában foglaló Baloldal pártja a vasárnapi németországi tartományi választások igazi nyertese. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) mind Hessenben, mind Alsó-Szászországban a legerősebb párt maradt, de jókora szavazatveszteség érte. Hessenben csak hajszállal előzte meg a jelentősen előretört szociáldemokratákat. Az SPD viszont Alsó-Szászországban esett vissza, ahol a konzervatívok megőrizték kormányzati pozíciójukat. Alsó-Szászországban marad a CDU és a liberális FDP koalíciója, Hessenben viszont patthelyzet van. A választásokat értékelő tegnapi nyilatkozatokból kitűnik, hogy a szövetségi szinten nagykoalícióban kormányzó konzervatívok és a szociáldemokraták közül inkább az utóbbiak elégedettek.
Átvették a Gripen-flottát a svédektől
A Gripen-flotta teljessé válása a magyar haderő megújulásának és fejlődésének a szimbóluma ― mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter tegnap a Gripen harcászati repülőgépek átadási ünnepségén a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán. A tizennégy Gripen vadászrepülőgép több részletben érkezett meg tavaly Magyarországra, az utolsó három vadászgép decemberben landolt Kecskeméten.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.