Az idén 125 éves MTK-ban folytatja pályafutását Miklós Edit alpesi síző. Az egyesület keddi sajtótájékoztatóján kiderült, a csíkszeredai születésű versenyzővel együtt Berecz Anna és Berecz Réka is a kék-fehér klubhoz szerződött.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke azt mondta, a fővárosi klub mindig is arra törekedett, hogy ott minden sport otthonra találjon, ezért 2010 óta kilenc új szakosztály alakult, a tizedik a sí. Kaszó Klára, az idén 100 éves Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke kijelentette, hatalmas lépés a sísportnak, hogy egy ilyen patinás egyesület, mint az MTK észrevette a sportágban rejlő lehetőségeket az élsport és a szabadidősport tekintetében. Hozzátette: alpesi síben várhatóan három, sífutásban kettő, sílövészetben egy vagy két sportoló képviseli Magyarországot a jövő februári szocsi téli olimpián.
Miklós Edit elmondta, nyáron nagyon sokat edzett, ezúttal a lesiklás és a szuper-óriásműlesiklás mellett az óriás-műlesiklásra is készült, ezért a mostani szezonban ez utóbbiban is rajthoz áll. „Úgy érzem, sokat fejlődtem óriásban, de természetesen a két gyors számban fogok többet versenyezni, a tervek szerint a világkupa összes lesikló- és szuper-G-versenyén elindulok majd” – nyilatkozta a 25 éves síző.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.