Harmincnégy év után leköszön Paul McGuinness, az ír U2 rockegyüttes menedzsere. Paul McGuinness 1979 óta intézte a népszerű együttes üzleti ügyeit, és ő hozta létre a dublini székhelyű Principle Management céget.
A The New York Times értesülése szerint a Live Nation koncertszervező vállalat kezdett tárgyalásokat McGuinness-szel a cég megvásárlásáról. A lap arról is beszámolt, hogy Madonna menedzsere, Guy Oseary veszi át a U2 ügyeinek intézését.
„Kissé furcsának tűnhet, hogy egy menedzser a visszavonulásán gondolkodik, mielőtt a művészei szakítanának, kilépnének vagy meghalnának, de a U2 sohasem ragaszkodott a rock’n’roll magatartási kódexéhez” – idézte a BBC News McGuinness nyilatkozatát.
A menedzser 64 esztendős korára hivatkozva jelentette be, hogy már nem akar komoly szerepet vállalni a rendkívüli pályafutásának újabb ciklusát élő együttes életében. Hozzáfűzte: régóta Guy Osearyt tartja nemzedéke legjobb menedzserének, nem is gondolt senki másra, aki átvehetné tőle az együttest.
A U2 1976-ban alakult, 37 esztendős fennállása alatt lemezek milliói keltek el a számaikkal. McGuinness, aki nagyjából tíz évvel idősebb a banda négy tagjánál, a hírek szerint az együttes bevételeinek 20 százalékát kapta. Az együttes frontembere, Bono rendszerint úgy beszélt a menedzserről, mint a U2 ötödik tagjáról – emlékeztetett a brit hírportál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.