Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Alkalom megmérettetésre és együttműködésre

2008. január 30., szerda, Máról holnapra
Farkas Réka

Tegnap bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, így most már majdnem bizonyos, verseny lesz az önkormányzati választásokon. Hosszú és rögös út vezetett a magyar politikai alternatíva hivatalossá válásig, és jelentős szerepe volt ebben az RMDSZ egyre kirekesztőbb, központosítottabb politikájának.

Négy évvel ezelőtt még sikerült megakadályozniuk a választási törvény módosításával, hogy komoly ellenfélként kelljen szembesülniük a szövetségből kirekesztettekkel, és tavaly nyárig, a Băsescu-népszavazásig kisszámú, jelentéktelen erőnek minősítették a polgári oldalt. A két tábor politikai erejéről többé-kevésbé reális képet az EP-választások mutattak, egyértelművé tették: az RMDSZ monopóliuma megtört, immár nem az egyetlen hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.

A Magyar Polgári Pártot bejegyezték, tehát indulhat a választásokon. Eddig a kiszorított, örökké kijátszott, nagy tervekkel, álmokkal rendelkező, mindig jót akaró, de a rossz által eltiport szervezet szerepében tetszeleghettek, most azonban elérkezett a tettek ideje. Bizonyítaniuk kell, hogy van programjuk, amely közelebb viszi az erdélyi magyarságot céljai, jelesen a különböző autonómiaformák megteremtése felé, vannak politikusai, szakemberei, akik képesek feladatot vállalni, és megvalósítani legalább egy részét annak, aminek elmulasztásáért folyamatosan felelősségre vonták az RMDSZ képviselőit. Dolgozniuk kell, igazolni, hogy megérdemlik a bizalmat, mert csak az RMDSZ-ellenes voksokra alapozni kevésnek bizonyulhat.

A helyhatósági választások jó alkalmat szolgáltatnak a megmérettetésre, hisz ez az a versengés, mely során a legközvetlenebbül kell a választókhoz szólni, az őket legközelebbről érintő kérdésekre kell megoldást kínálni. Két tábor verseng majd a szavazatokért: az RMDSZ, amely több pénzzel, jól működtetett hálózattal, többéves tapasztalattal rendelkezik, és az MPP, amelynek nagy előnye lesz, hogy nem vált még hiteltelenné. Fontos azonban, hogy bármekkorák is a különbségek, az ellentétek, a kampányküzdelem ne fajuljon elvtelen harccá, a választók bizalmának elnyeréséért ne a másik megsemmisítésére történjék kísérlet, hisz a két politikai alakulat együttműködésre ítéltetett. Meg kell találniuk a közös nevezőt helyi szinten, és józan megoldást kell keresniük a közös parlamenti lista kialakítására. Ehhez sok kompromisszumkészségre, észre lesz szükség, és a két tábor vezetőinek nagy-nagy alázatára.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2008-01-30: Közélet - Fekete Réka:

Két törvény közvitája

A közoktatási törvény és a pedagógusok statútuma tervezetéről tartottak vitafórumot tegnap Sepsiszentgyörgyön Pásztor Gabriella oktatási államtitkár jelenlétében. A tanácskozáson Kovászna megye nyolcvannégy oktatási pénzügyi központjának igazgatói vettek részt.
2008-01-30: Közélet - Ferencz Csaba:

Alternatívával nehéz lesz tárgyalni

Nagyon nehéz egy olyan párttal együttműködni, amely épp azért jött létre, hogy az RMDSZ-szel szemben alternatívát nyújtson ― válaszolta újságírói kérdésre Markó Béla szövetségi elnök annak kapcsán, hogy a szövetség együttműködne-e a tegnap bejegyzett Magyar Polgári Párttal.