KármentőKorrupt prefektusokat!

2013. november 23., szombat, Közélet

Nem kellenek nekünk ilyen prefektusok, akik becsületesen megtámadnak minden magyarokat érintő kedvező tanácsi határozatot, megnyilvánulást. Sokkal jobbak lennének azok a megvesztegethetők, korruptak, amilyenek számosan leledzenek széles e hazában.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Csak azon csodálkozom, miért nem neveznek ki kormánymegbízottakat csupán a magyarok lakta megyékbe. Mert a többiekben annyira törvényesen végez mindenki mindent, hogy a prefektusoknak alig akad munkájuk, és így van idejük rossz fát tenni a tűzre, amiből aztán nagy bajok támadnak. Így történt legutóbb Galac megyében is, ahol előzeteses letartóztatásba helyezték a prefektust, Cătălin Bocăneanut. Ő, mivel kevés tennivalója akadt, unalmában elkövetett némi hatalommal való visszaélést, engedte magát megvesztegetni, üzérkedett befolyással, zsaroláshoz folyamodott. Többek közt a lakosság-nyilvántartóba felesége barátnőjét akarta alkalmaztatni, vagy a Sürgősségi Esetek Felügyeletéhez a saját jelöltjét akarta a polcra ültetni, és ezért élelmet és italt fogadott el. Vagy Iaşi megyében már hat éve folyik az eljárás az akkori prefektus, Radu Prisăcaru ellen, aki például bűntársával együtt három hektár földet kért azért, hogy valakinek visszajuttasson tizenhatot. Az ügy tárgyalása még most is folyik. Éppen most jöttek rá, hogy eltűntek a bizonyításhoz szükséges lehallgatások.
Úgy látszik, nincs nekünk olyan szerencsénk, hogy ilyen jó, megvesztegethető megbízottakat küldjön a kormány magyarok lakta erdélyi megyéinkbe. Azokkal legalább szót lehetne érteni. Meg lehetne szabni, hogy mennyiért hunyja be fél szemét, vagy mindkettőt, hogy ne lásson meg egy székely vagy magyar zászlót, mennyiért nem támad meg egy tanácsi határozatot.
Mert nálunk a kormánymegbízottaknak igen-igen jó szemük van. Hősiesen felfigyelnek minden, az ország integritását alapjaiban megrengető veszélyre, kipécéznek minden aprócska székely vagy magyar zászlót, minden Községháza feliratot. Arra is lecsapnak, ha a magyar megnevezés netán elöl vagy felül éktelenkedik. Meg kellene szabniuk, hogy a magyar felirat véletlenül se álljon több betűből, mint a román. Ők ugyan tele vannak jóindulattal, de hát a bukaresti ordungokat be kell tartani, minden magyar jellegű dolog ellen feltétlenül pert kell indítaniuk, hisz csak így haladhat előre Románia a törvényesség útján a boldog jövő felé.
Olyasmi, mint a helyi népszavazás, teljességgel megengedhetetlen. Mert az többek közt a mi érdekeinket is szolgálná, és így elfogadhatatlan. Most a decentralizálással egy sereg dolog amúgy is helyi hatáskörbe került. Azt kérdezik, mit képzelünk, nem akarnánk-e saját sorsunkról magunk dönteni? Segítőkészségükben felmentenének a döntés felelőssége alól, mert ők jobban tudják, nekünk mi a jó.
Nekünk megérné, ha prefektusainkat lefizethetnénk, mert a pereskedés sokba kerül, és a kimenetele sem biztos. Ugyanis az (i)gazságszolgáltatás ugyebár (tőlünk) füg­getlen. De a kormánytól nem. Aztán majd mehetünk az Európai Unió bíróságához, ahol szintén nem illetékesek ily apró-cseprő kisebbségi ügyekben dönteni.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2013-11-23: Közélet - :

Gázturbinák Gelencén

Az egykori kőolajtelep környékén, a Hertányon az OMV-Petrom kőolajipari társaság 2006 óta saját használatra két gázturbinával elektromos áramot fejleszt. A földgázzal működő turbinák teljesítménye egy-egy megawatt. (Iochom)
 
2013-11-23: Közélet - Hecser László:

Előzetesben Bölön polgármestere (Támadják és védik az elöljárót)

Az ügyészség kérésére tegnap este a sepsiszentgyörgyi törvényszék elrendelte Sikó Imre bölöni polgármester, testvére, Sikó Endre közbirtokossági elnök és ifj. Sikó Endre 29 napra szóló előzetes letartóztatását hatósági közeg ellen elkövetett erőszak vádjával.