A XXI. Erdővidéki Közművelődési Napok egyik legjelentősebb eseménye minden bizonnyal Lőrincz Sándor biológia szakos tanár Erdővidéki túrautak című könyvének nagybaconi, olaszteleki, baróti, bardoci és vargyasi bemutatója volt. Nem csoda, hogy a Tortoma útikönyvek sorozatban megjelent, gazdagon illusztrált kötet ismertetése rengeteg vendéget vonzott: egyszerre szól a helytörténet iránt érdeklődőnek – épített örökségünk, történelmünk, természeti kincseink, borvizeink mellett még regéket is találni benne –, de az elkövetkezőkben a tájegységet megismerni kívánó turisták is haszonnal forgathatják. A szerzőt a kiadványról, természethez fűződő viszonyáról kérdeztük.
– Lőrincz Sándor mikor „jegyezte el magát” a természettel?
– A természet csodáihoz már gyermekoromban elkezdtem vonzódni. Kápolnásfaluban születtem, a Hargita-hegyalja lábánál, édesapám pedig egyszerű szántó-vető ember létére nagyon nyitott és érdeklődő volt. Amikor csak tehette, tanított, s jó példával járt előttem. A mezőre menet észrevett egy kis virágot, megállt, és megmutatta, milyen szép, elmagyarázta, mire használható. Hasonlóképpen viszonyult az állatokhoz is. Kaszálás közben felfigyelt arra, hogy a mezőből egy madár röppent fel. Amikor egy kicsit tüzetesebben szétnézett, és kiderült, hogy ott egy mezei pacsirta fészkel tojásain, több méteren nem kaszálta le a füvet, mert azt vallotta, többet ér a madár, mint néhány maroknyi takarmány. De szinte rögeszmésen ragaszkodott ahhoz a filozófiájához is, mely szerint, aki gyermekként egy hangyát képes megölni, az felnőttként az emberi élet elvételétől sem riad majd vissza. Szóval, azt is mondhatnám, a tudatos környezetvédelmet még akkor, tőle megtanultam.
– A Kápolnáson született gyermek az egyetem elvégzése után miért Erdővidéket választotta második hazájának?
– A középiskola elvégzését követően két évig az orvosi egyetemre jártam, ám onnan politikai és anyagi okok miatt el kellett jönnöm. Elkezdtem dolgozni, majd beiratkoztam a brassói egyetem esti tagozatára biológia szakra. Elvégzését követően – némi küzdelem után, mivel akkori szokás szerint Moldvába akartak küldeni tanárnak – a baróti pionírházhoz neveztek ki természet- és környezetvédelmi szakkörvezetőnek. Erdővidéket már ismertem némileg, mert gyermekként több ízben is jártam erre a kalákában dolgozó, híres baconi cserepet szállító szekeresekkel, ám felnőtt fejjel csodálkoztam rá igazán, milyen értékeket halmoztak fel az évszázadok alatt az itteniek. A felfedezés örömével vetettem magam a munkába, s jegyeztem fel kis noteszeimbe minden adatot, amit nyitott szemmel és füllel járva láttam és hallottam, s tátott szájjal megfigyelhettem. Belekóstoltam a geológiába is: vallom, ha valaki geológiai tananyagot akar a valóságban tapasztalni, ide kell jönnie. A földtani korok jóformán mindenike könnyű- szerrel tanulmányozható, s aranyon és ezüstön kívül – ez itt nem Verespatak! – mindent megtalál. Érdekeltek az egyszerű embereknek köszönhetően még ma is élő mondák és legendák is. Határtalan öröm töltött el például, amikor a Hagymás névadó legendájának olyan történetébe botlottam, mely szerint a lányt nem rikai rablók ölték meg egy fej hagymáért. A lány tényleg találkozott a rablókkal, ám azok nem erőszakosan léptek fel ellene, hanem – lévén magányos legények, akik a női szépséget igencsak hiányolták – táncba hívták. A lány vonakodott, ezért nadragulyával megkevert italt itattak vele. Ennek delíriumos hatására a lány forogva táncolni kezdett, de úgy, hogy nem tudta abbahagyni, s végül holtan esett össze. A betyárok saját ceremóniájuk szerint becsülettel eltemették, kővel borították be sírját.
– Tanárként gyermekek ezreit vitte barangolni, hogy érzi, sikerült velük elérnie azt, amit édesapjának önnel: a természet szerelmeseivé tenni őket?
– A tanári pályára tudatosan készültem, s próbáltam olyannak lenni, mint amilyennek én szerettem volna tanáraimat tudni, ahogy szerettem volna, ha viszonyulnak hozzám. Azt hiszem, legalább részben sikerült célt érnem, s a gyermekekhez közel tudtam kerülni, így figyelmüket a bennünket körülvevő értékekre ráirányítani. Most az idők folyamán kis noteszeimbe jegyzetelt, a könyvem alapját adó piciny történetek, csokorba gyűjtött apró információk által talán többeket is el tudok érni, s másoknak is tanára lehetek kicsit.
