Az élet csapdákat állít, és talán ez azért is van, hogy legyen miről verset írni – válaszolta Varga Melinda (felvételünk) a csütörtök esti Tein-beli könyvbemutatón Bogdán László kérdésére, mintegy ars poeticáját is megfogalmazva a költészetről, melyben szerinte nem lehetnek tabuk, mint a művészetekben sem, esetleg azért tarthatják őt tabudöntögetőnek, mert olykor túl szabadszájú, ami a férfi és nő viszonyát vagy az erotikát illeti.
Kérdező és kérdezett egyaránt arra a következtetésre jutott, női testben férfilélek lakozik, ebben találva a magyarázatot Varga Melinda versekben megfogalmazott sajátos világára. Aki úgy vallott, azért ír, mert a vers terápia számára, nem úgy, hogy betegnek érezné magát, hanem hogy a verssel lehet, segít másnak is, így tud újat mondani – a versben érzi jól magát, hiszen „a költészetben mint olyanban nem csalódtam, ehhez képest férfiban lehet csalódni, barátban lehet csalódni, még családtagban is” – mondta a versei felolvasása közti szünetek egyikében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.