Több szerbiai párt is úgy véli, hogy a szerb alkotmánybíróság döntése, amellyel a testület alkotmányellenesnek nyilvánította a Vajdaság statútumának számos pontját, jó apropó arra, hogy előre hozott választást írjanak ki Szerbia északi tartományában, illetve felülvizsgálják a Vajdaság autonómiáját.
Az alkotmánybíróság csütörtökön közölte, hogy álláspontjuk szerint a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum egyes pontjai nem egyeztethetők össze az ország alkotmányával, ugyanakkor a bírói testület fél évvel elhalasztotta a döntés hatálybalépését.
Az országos szinten hatalmon lévő, ám a vajdasági törvényhozásban ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) képviselői pénteken azt mondták, hogy az alkotmánybírósági döntéssel még egy lépéssel közelebb kerül a Vajdaság az előre hozott választások kiírásához. Djordje Milicevic, a vajdasági képviselőház haladó párti alelnöke szerint „ez a döntés megerősíti a tartományi választások szükségességét annak érdekében, hogy az új parlament alkothassa meg az új hatásköri törvény, az új statútum és a finanszírozási törvény tervezetét, ezzel pedig a tartomány működése visszakerülne Szerbia alkotmányos és törvényes keretei közé”. A Vajdasági Párt (VP) szerint a döntés inkább a tartomány autonómiájának megszüntetése felé mutat. Közleményükben azt írták, a döntés újabb indok lehet arra, hogy a Vajdaság köztársasággá váljon Szerbián belül. A Vajdaság statútumának alkotmányos vizsgálatát a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) kezdeményezte, mert szerintük a dokumentum állami jogkörökkel ruházza fel Szerbia északi tartományát, és ez az ország felbomlásához vezethet. Bojan Pajtic, a vajdasági kormány demokrata párti elnöke és Pásztor István, a tartományi képviselőház, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az alkotmánybírósági döntés nem lehet indok az előre hozott választások kiírására. A döntés sokkal inkább azt mutatja, hogy Szerbia jogrendszerén és alkotmányán kell változtatni, mégpedig sürgősen, ha az ország valóban az EU tagja kíván lenni. Hangsúlyozták, hogy az illetékes vajdasági szervek megkezdik az alapdokumentum szövegének összehangolását a szerb alaptörvénnyel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.