El lehetnek szontyolodva, akik kilenc évvel ezelőtt diadalmasan vagy csak amúgy csendben, örvendve vették tudomásul a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét, illetve eredménytelenségét. Azóta sokat változott a világ, és Magyarországon a hatalom. Akkor az ellenünk hozott döntés miatt némelyek bosszút esküdtek.
Fogadkoztak, hogy vége a hagyományos erdélyi vendégszeretetnek. Többé nem is fogadjuk, sőt, hideg vízzel sem kínáljuk őket. Az is kiderült közben, hogy közülünk távozott és ott politikai pályát befutott személyiségek is a szavazás vagy a kettős állampolgárság ellen buzdítottak.
Aztán az idő telt, és fájdalmunk múlott. A Fidesz elsöpörte az ellenünk agitálókat, az Országgyűlés meg elsöprő többséggel megadta a kettős állampolgárság lehetőségét. De azért most se feledjük, hogy akkor (kerek számokban) a nyolcmillió választópolgárból csak hárommilliónyian mentek el szavazni, és abból is csak kétmillióan szavaztak a kettős állampolgárságra és egymilliónyian ellene. Kérdem én halkan, a távol maradt és az ellenünk voksoló, mintegy hatmilliónak most mi lehet a véleménye? Azért van ezek közt, gondolom, elég, aki tovább románozza, szlovákozza, ukránozza (és így tovább) a környező országokból Magyarországra látogatókat.
Közben a mostani szocialista párt vezetői szorgalmasan hintik a hamut fejükre, és mea culpáznak, vagy mossák kezeiket, mondván, ez a párt nem az a párt, amelyik ellenünk agitált. A szabad demokraták úgy elrepültek, mint a lógójukban a galambocskák. Ők szintén a nemre buzdítottak, és most sehol nincsenek, illetve itt-ott lapulhatnak újabb lehetőségre várva: hátha bár a szavazati jogot meg tudnák tőlünk vonni. Gyurcsány Ferenc még mindig hisz az egykor ellenünk voksolók egymilliójában, mert ismét a régi szlogenek egynémelyikével kampányol. És bennünk ugyancsak nem bízik, mert biztos benne – jótett helyébe jót várj alapon –, a határokon túl nem terem számára babér. Csak Kovács László hiányzik mellőle, aki a 23 millió román munkavállaló magyar munkaerőpiacra való betörésével riogatott.
Sajnos, a kilenc év alatt már oda jutottunk, nemhogy a román(iai) munkavállalók rohamoznák Magyarországot, hanem a magyarországi magyar fiatalok egy része is inkább a nyugati államokat szemelte ki eladni két keze erejét vagy szellemi tehetségét. Így most már a félősöknek sem kell attól rettegniük, hogy lerohanjuk Magyarországot. Ezek után már sokkal többen szerethetnek, mint az egymillió, aki értünk szavazott. És a Gyurcsányén kívül a többi párt is mind-mind rajong értünk, abban reménykedve, hogy talán lehull némi voks számukra is tőlünk, potenciális szavazóktól.
