Elsikkadt a sajtóban a hÃr, hogy újabb, ezúttal nemzetközi sikert aratott a vargyasi SütÅ‘ bútorfestÅ‘ dinasztia. A Honismeret cÃmű folyóirat idei augusztusi száma számol be arról, hogy SütÅ‘ Levente Lehel nagy sikerrel vett részt az egyesült államokbeli Santa Fében megrendezett népművészeti vásáron.
Már maga a meghÃvás is kitüntetés, hatalmas apparátussal dolgozó bizottság dönt arról, ki érdemli meg a jelentkezÅ‘k közül autentikus hagyományokat tovább éltetÅ‘ népművészként, hogy bemutathassa készÃtményeit a rendezvényen. SütÅ‘ Levente Lehel – mint lapunknak öccse, SütÅ‘ Gábor Csaba elmondta – egy faragott saroktékát, három széket, festett tükröket, több festett ládát stb. állÃtott ki Santa Fében, és művészetérÅ‘l elismeréssel Ãrt a nemzetközi sajtó. A testvérek különben, ahogy dr. Kós Károly népÂrajzkutató róluk szóló könyvében Ãrja, a tizenneÂgyedik nemzedéket képviselik e népművész csaÂládban, melynek elsÅ‘ tagja 1568-ban érkezett a Dániel család hÃvására Vargyasra, s a család azóta helyben alkot, SütÅ‘ Csaba pedig már a tizenötödik generációt neveli.
SütÅ‘ Levente Lehel 1954-ben született, 1973-ban Brassóban érettségizett, tanÃtómestere nagyapja és édesapja, az idÅ‘sb és ifjabb SütÅ‘ Béla volt. A kilencvenes években végezte el az ELTE néprajz szakát, szakdolgozatát a festett bútorokról, diplomadolgozatát a székelyföldi kopjafákról Ãrta. Ma budakeszi műhelyében dolgozik, Vargyason pedig múzeumalapÃtás szándékával házat vásárolt nemrég. SütÅ‘ Gábor Csaba dicsérte három fiát: ifjabb Gábor, Béla és István is jól bánik a vésÅ‘vel és az ecsettel, apjuk mesterségét fogják tudni folytatni.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.