Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter a napokban tartott sajtótájékoztatóján ismertette a 2007–2013 között a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben uniós alapokból elköltött összegek mértékét. A csatlakozási szerződés értelmében a hétéves időszakra 14,5 milliárd eurót hagyott jóvá az unió. Az összeg három alapból származik: a vidékfejlesztési mezőgazdasági alapból, a mezőgazdasági garanciaalapból és a halászati operatív alapból.
A vidékfejlesztési terv pályázataira az unió eddig 4,46 milliárd eurót fizetett ki Romániának, a lehívható teljes összeg 62 százalékát. A miniszter szerint év végéig ebből az alapból a pályázati összegek közel 90 százalékát sikerül megszerezni, ugyanis a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség eddig 5,5 millió euró értékben talált kifizethető pályázatokat, melyekre már meg is kötötték a szerződéseket. Az ügynökség 81 311 pályázatra kötött kifizetési szerződést, ám a pályázatok elbírálása késik, mert nincs elég személyzet e munkára.
A garanciaalapból a területalapú támogatást fizetik, és eddig 4,575 milliárd euró, a kifizethető összeg közel 80 százaléka jutott el a gazdákhoz. Ez a 80 százalék nem tartalmazza az idénre kifizetendő területalapú támogatási összegeket, amelyeknek egy része a román költségvetésből október 16-a után már az érintettek bankszámlájára került. Az uniós jóváhagyás értelmében ugyanis a tagállam saját költségvetéséből fizethet a területalapú támogatás összegéből előleget, amelyet utólag (2014 elején) az unió átutalással kiegyenlít. Valamivel rosszabb a helyzet a halászati alapból elköltött (elkölthető) uniós pénzekkel, ugyanis a lehívható összegeknek csak a 25 százalékát sikerült elkölteni. Az EU szakbizottsága 2012 januárjában felfüggesztette a kifizetéseket Románia felé, mivel az ellenőrzések során az uniós felügyelők számos rendellenességet észleltek a pályázatok elbírálásánál. A minisztériumnak csak idén májusban sikerült kiküszöbölnie a hibákat és intézni a kifizetések feloldását. A 2014–2020-ra vonatkozó vidékfejlesztési terven most dolgoznak, a szakminisztérium illetékesei szerint tavaszra készülnek el vele, az uniós jóváhagyást jövő nyár végére, őszére várják. Így országos szinten a jövő őszi kiírásokig szünetel a mezőgazdasági beruházásokra, fejlesztésekre szóló pályáztatás. Viszont jó hírt kaptak a napokban a Leader-csoportok (a megyében három működik: a bodoki Alutus Régió, az esztelneki Angustia és a zágoni Progresszió), az általuk pályázat útján elnyert, egyenként 2,5 millió euró a jövő évben is kiírható pályáztatásra, egészen addig, amíg a keretösszeg el nem fogy. Eredetileg a csoportok csak év végéig költhették volna el a megpályázható összegeket. Egy november végi kimutatás szerint csak az Alutus és az Angustia áll valamivel jobban, de ezek is a 2,5 millió eurós pályázható összegből eddig csak 10 százalékra kötöttek kifizetési szerződést a vidékfejlesztési és kifizetési ügynökséggel. A csoportok a vidékfejlesztési terv szinte minden fejezetére elfogadnak pályázatokat, sőt, lehetőségük van arra is, hogy előzetes szakminisztériumi jóváhagyás alapján azon fejezetekről, ahol az előirányzott összegeket nem sikerül elkölteni, a pénzeket átcsoportosítsák más pályázati típusokra (fejezetekre), melyekre van jelentkező, pályázó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.