A Szociál-Liberális Szövetség a jövő évre halasztotta az amnesztiatörvény módosítását és a lobbitörvény-tervezet elfogadását, a büntető törvénykönyv módosítása is leghamarabb 2014-ben léphet hatályba. Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke tegnap bejelentette, hogy az amnesztiatörvény módosítását és a lobbitörvény-tervezetet levették a napirendről, és február 1-jéig folytatódhat a társadalmi vita.
A módosított büntető törvénykönyv hatályba lépése amiatt késik, mert a legfelső bíróság és a Demokrata Liberális Párt (DLP) a múlt héten megtámadta azt az alkotmánybíróságon. Zgonea tegnap délután bejelentette, hogy a büntető törvénykönyv módosításáról is társadalmi vitát folytatnak, amelyben az érintett intézmények kifejthetik véleményüket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a képviselőház múlt kedden már megszavazta a módosításokat. Zgonea szerint ez nem jelent akadályt a vita lefolytatására. Az alkotmánybíróság várhatóan januárban dönt a legfelső bíróság és a DLP beadványáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.