Fenyődömping nem volt ugyan tegnap a sepsiszentgyörgyi központi piacon, a zöldséges-gyümölcsös asztalok mellett azonban két árusnál azonban katonás rendben sorakozott új gazdára várva több tucat örökzöld. S bár van, miből válogatni, a karácsonyi ünnep dísze mégis hiánycikk, a tegnap kínált fák mindegyike magyarországi ültetvényekről származik, hazait még elvétve sem találtunk.
Szikrázó napsütésben kerülgették a formás, tömött fákat az érdeklődök, vásárló is akadt, bár többen sokallták az ezüstfenyők árát. A legolcsóbb, illatos örökzöldért 50–60 lejt kértek, a fákat tartó állványokon logó árcímkén felső határként 400 lejt jelöltek meg a gelencei kereskedők, de ebből 250 lejig engedtek. Mint mondták, több éve foglalkoznak fenyőárusítással, de első ízben idén szembesültek azzal, hogy nem tudnak helyi örökzöldet beszerezni. Milyen fa ez, hol vannak a mi fenyőink? Nem hoznak Ozsdoláról, Gelencéről, innen-onnan? – kérdezgette kitartóan egy középkorú férfi. Nem engedélyezték az idevalósi fák kivágását – hangzott a válasz. Csak lopni szabad – kontrázott egy másik érdeklődő. A kereskedő azonban leszögezte, nincs helyi fenyő, nem vághattak, s aki kapott is hasonlót, az talán csak a szomszédos megyéből szerezhetett be néhányat – vélekedett. Portékájukat magyarországi ültetvényről hozatták – mint mondta, nagyon nem éri meg, de ha egy kicsi jövedelem is marad, foglalkozni kell vele.
Ezüst és normand típusú fákat kínált ötven, kétszáz lejért a szemközti asztalnál egy fiatalember, aki immár negyedik éve forgalmaz anyaországi ültetvényről származó karácsonyfát.
S hogy miért éri meg inkább azt árusítani? Ezek szép fák, termelőtől származnak, kivágják, és ültetik helyette a következőt, hivatalosan, számlával vásároljuk – érvelt. – Nálunk, ha kivágják az erdőt, ki telepít újat helyette? – vetette fel. A jó kedélyű kereskedőnek vásárlója is akadt beszélgetés közben, s alkudni is lehetett, „elvégre a piacon vagyunk” – jegyezte meg mosolyogva. A központi piac parkolójával szemben, egy kis bolt előtt vágott karácsonyfák mellett cserepes is kapható, utóbbiak közül a legkisebbet 90, a legnagyobb méretűt 130 lejért ajánlották tegnap, a mögöttük sorakozók ára 120–200 lej volt. S ha ilyen árak mellett fenyőfára nem is futná a karácsonyi családi költségvetésből, csokornyi örökzöldet azért vásárolhatunk, tegnap három lejért kínálták az illatos gallyakat a virágárusok asztalán.
Keveset vágtak, keveset árulnak
A megyében az állami erdészetek – Kovásznán, Kommandón és Bereckben – 650 fenyő kivágására kaptak engedélyt, a karácsonyfák ára 24–37 lej között változik. Ezeket leginkább viszonteladók vásárolják meg. A zágoni magánerdészetnek saját erdeje nincs, szolgáltatás formájában egyetlen igénylő erdőtulajdonosnak engedélyeztették jelentéktelen mennyiségű karácsonyfa kivágását – mondta el Bessenyei István mérnök, a magánerdészet vezetője. Orbaiszéken amúgy szinte lehetetlen hivatalosan vásárolni karácsonyfát. A kovásznai piacon évek óta nem árulnak fenyőt, a falvakban hiába is kínálnák a karácsonyfát, az ott lakók jól bevett szokás szerint „megoldják” ezt a kérdést. Ami sok esetben rosszul sül el. A megyében eddig közel száz illetéktelenül kivágott fenyőt koboztak el, a karácsonyfával kapcsolatos bűntényekért kilenc bűnvádi eljárást indítottak, négyet-négyet lopásért, illetve jogtalan kivágásért, egyet orgazdaságért. (Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.