A tavalyihoz hasonló összeg jut idén a sepsiszentgyörgyi kulturális és ifjúsági pályázatokra, mégis az első fél évre igényelt összeg csupán egynegyedét tudja fedezni az önkormányzat. A pénzkeret elosztásáról a múlt héten döntöttek, június végéig kilencvenkét szervezet részesül támogatásban.
A helyi költségvetésből idén kétszázötvenezer lej jut kulturális pályázatokra, ugyanennyi sportra és még százezer lejre pályázhatnak a kulturális, illetve sportprogramokat szervező ifjúsági szervezetek. Múlt szerdán a decemberben meghirdetett pályázatra érkezett igénylésekről döntött az önkormányzat szakbizottsága, eszerint az első fél évben százhuszonötezer lejjel támogatják többek között kiadványok kiadását, testvérvárosok közötti kulturális kapcsolatokat, a gyermek- és felnőtt táncházat, kórusok programjait, különböző vetélkedőket, előadásokat, iskolai együttesek, énekkarok külföldi kiszállását. A civil szervezeteknek odaítélt összegek 300 és 20 000 lej között változnak, az egyik legnagyobb támogatást egy Bortnyik György-fotóalbum kiadásához nyújtja az önkormányzat, amit az idei Szent György-napok díszkiadványának szánnak.
Az ifjúsági szervezetek — köztük diáktanácsok, cserkészek, a helyi egyetemi hallgatók szövetsége — iskolaújságra, fotópályázatra, Széchenyi-bálra, diáknapokra, művészeti találkozóra, színjátszó tevékenységre, állásbörzére és más programokra kapnak az első fél évben huszonötezer lejes támogatást, a sportpályázatokról a tanács még nem döntött.
Szintén a kultúra támogatására szánnak kétszázezer lejt, amivel az őszi színházi fesztivál anyagi költségeihez járulnak hozzá, és külön százezer lejes évi támogatási alappal rendelkezik a polgármester, amit fele-fele arányban az előre nem látható művelődési és sportrendezvényekre fordíthat.
Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, sok értékes pályázatra nem jutott az első félévi keretből, több igénylő pedig azért nem részesült a pályázati alapból, mert nem tudta megfogalmazni, hogy a kitűzött célt milyen tevékenységekkel kívánja elérni, pontosan mire kéri a pénzt. Szempont volt az is, hogy könyvkiadásra ne sok igénylő kapjon egy-egy kis összeget, hanem kevesebben többet, hogy tervüket meg tudják valósítani. Az érintett szervezeteket biztatják, vegyenek részt az idei második kiíráson is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.