A „hidegbéke” évét zárta és a „forróbéke” évére készül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki évértékelőjén Toró T. Tibor. A párt elnöke azért minősítette 2013-at a „hidegbéke” évének, mert míg az EMNP folyamatosan tárgyalni szeretett volna politikai vetélytársaival, az RMDSZ folyamatosan „le akarta taszítani a Néppártot a politikai pályáról”.
Toró szerint a jövő év forróságát a magyarországi országgyűlési, majd az európai parlamenti, végül pedig a romániai elnökválasztás adja. Kijelentette, hogy a magyarországi országgyűlési választás előtt az EMNP feladata a részvételre való buzdítás. Az európai parlamenti választásokon azt tartja a párt feladatának, hogy biztosítsa Tőkés László számára a lehetőséget a Brüsszelben elkezdett munka folytatására. Toró lehetséges, de nem kívánatos „kamikazerepülésként” írta le azt az alternatívát, hogy az EMNP önálló jelöltlistát állítson az EP-választásokra. „Nagyon extrém dolognak kellene történnie, hogy egy ilyent bevállaljunk. Azt sem szeretnénk viszont, hogy ajándékba adjunk az RMDSZ-nek százezer szavazatot” – tette hozzá. A pártelnök megerősítette, azzal az alternatívával is számolnak, hogy Tőkés László a Fidesz európai parlamenti jelöltlistáján szerezzen újabb brüsszeli mandátumot. Úgy vélekedett, Tőkés László olyan „nemzeti intézmény”, akit nem lehet mással helyettesíteni.
Toró T. Tibor a romániai elnökválasztást arra tartaná jó lehetőségnek, hogy ismertessék meg jobban a közvéleménnyel Románia föderális berendezkedésének elképzelését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.