Megalakulásának 85. évfordulóját ünnepelte az Ikafalvi Református Egyházközség Nőszövetsége. Erre az alkalomra Bálint Csongor lelkipásztor vezetésével a mikóújfalusi nőszövetség tagjai is eljöttek. Az ünnepséget Beke Boróka karatnai református lelkipásztor istentisztelete nyitotta meg.
Az ember hajlamos arra, hogy csak a gondjait, nehézségeit vegye észre, de ha szüntelen csak a problémáinkra tekintünk, nem vesszük észre az Isten felénk kinyújtott kezét – mondotta a karatnai lelkipásztor. Az istentiszteletet követően Nagyoláh Ilona ikafalvi nyugdíjas tanítónő az alkalomhoz illő szavalata és éneke következett. Bardócz Csaba helybeli lelkipásztor a korabeli jegyzőkönyvek alapján elevenítette fel a nőszövetség megalakulásának történetét: az 1928. január 1-jei presbiteri jegyzőkönyv első napirendi pontja a szervezet magalakulásáról szól. A nőszövetségi munka iránti lelkesedést mutatja, hogy már az első hónapban árván maradt gyerekeken segítettek – abban az időben 68 tagot számlált a nőszövetség. A történelmi visszatekintés után bemutatták az id. Bartos Erzsébet, Csorba Ibolya és Csorba Katalin által készített nőszövetségi zászlót, az ünnepség szeretetvendégséggel zárult. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.