A Multitrans Rt. garázsainak falára ugyanis — első látásra megállapítható — igényes graffitit festettek. Amint Baász Orsolyától megtudtuk, az RWT névre hallgató háromtagú crew — vagyis csapat, legénység — munkáját dicséri. A művészek egyfajta engedélyt is kaptak az alkotás elkészítésére. A 2004-ben alapított szentgyörgyi csapat tagjait művésznevükön mutatták be — SLIK, FEKI, RIZO —, s tavaly MERT (MEP) is csatlakozott hozzájuk. Céljuk — mint az úgynevezett legális graffitimozgalom hirdeti — esztétikus környezet kialakítása a lakókörzetben, az unalmas, szürke felületek érdekessé tétele. A település arculatának szépítésével visszaadni az épületek változatos forma- és színvilágát. Az itt lakók általános közérzete tekintetében, de turisztikai szempontból sem mindegy, hogy milyen az adott település tárgyi és látványvilága, kultúrképe.
Baász Orsolya szerint, aki Szabó Lehellel közösen idén harmadszor rendezi meg a Street Art 3 nevű legális graffitiversenyt, és graffiti, valamint underground zene témájú magazin kiadását is tervezik. A Szentgyörgyön található minőségi graffitik nagy részét az RWT Crew készítette. Távlati céljuk, hogy a mozgalomnak törvényes keretet biztosítsanak, a firkálással párosuló vandalizmus ellenében a graffitimozgalmat, vagyis a falfestészetet pedig a közvélemény által is támogatott művészeti ágként ismertessék el. A graffitimozgalom egyébként az 1970-es évek elején alakult ki New York-ban, és a 80-as években Európában is megjelent. Romániát a kilencvenes évek elején érte el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.