Karácsonyi misztériumjátékot tartott a budapesti Térszínház társulata vasárnap délután az óbudai Zichy-kastélyban (felvételünk).
Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója elmondta: a karácsonyi misztériumjátékot évek óta hagyományosan megrendezik, először még az 1970-es években ünnepeltek együtt a közönséggel, amióta pedig Óbudán dolgozik a társulat – 1987-től –, minden évben megtartják.
A program több részből állt: az első a várakozás, amikor adventről, karácsonyról meséltek egymásnak, és együtt énekeltek, ezután következett a karácsonyi misztérium, amely a Kárpát-medencei betlehemes játékokból szerkesztett és színpadra alkalmazott produkció, majd regölést hallhattak, végül pedig táncház zárta a programok sorát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.