Messzemenően egyetértek a szupermentelmi joggal. De egy feltétellel: minden, bárhol is élő, dolgozó, nem dolgozó román állampolgárra terjesszék ki.
Így – ahogyan annak idején, 1990. január 5-én Petre Roman nyilatkozta – Románia a „román típusú demokrácia” útjára tér.
Demokráciában élünk, ahol egyenjogú minden állampolgár, és ártatlan, míg annak ellenkezőjét be nem bizonyítják, de ezt sem kell már bizonyítani, a kiterjesztett szupermentelmi joggal megoldódik az igazságügy minden gondja. Sőt, az igazságszolgáltatásra sem lesz szükség. Amúgy is szolgáltatnak igazságot ebben az országban sokan sokféleképp, ki késsel, ki pisztollyal, kinek mije van. Némelyek már rendelkeznek szupermentelemmel, holott nem tagjai sem a parlamentnek, sem semminek, csupán „kap-csolatai” vannak. Jó kapcsolatai. Azok persze működtetni kezdik a kapcsolataikat, a kapcsolatok a kapcsolataikat – mindaddig, amíg egy-egy szerencsétlen tyúktolvajt sikerül kézre keríteni, és igazságot (?) szolgáltatnak.
Kerekes Mária
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.