Akarva-akaratlan időnként nézője, hallgatója lettem az RTL Klub egyik legnézettebb műsorának, az X faktornak. Az ember felkapja időnként a fejét: tényleg ennyi tehetséges énekes tud összegyűlni minden esztendőben? S ha ehhez hozzáadjuk a többi tévéadó hasonló kezdeményezését, összecsaphatjuk a kezünket: ez igen, válogathatunk a bőség kosarában.
Ám van itt egy bökkenő! Tudom, amit ezután leírok, nagyon sok – főleg fiatal – rosszallását váltja ki, s nyugodtan mondhatják is, hogy kontárként szólok hozzá olyan dologhoz, amihez nem értek. Tényleg, különösebben nem értek a könnyűzenéhez, annak dacára, hogy a jó számokat szívesen meghallgatom. Nekem problémám jelen esetben elsősorban a nyelvvel van, az anyanyelv egyre hangsúlyozottabb hátraszorulásával, -szorításával ezekben a zenei műfajokban.
Azt tudjuk, hogy a magyar zene minden műfajban a világművészet megbecsült része. És bizonyára így van ez a könnyűzenei műfajokkal is. Ha azok történetesen ma-gyarok. Mert ahogy az irodalom a magyar szellemiséget árasztja bármilyen nyelvre lefordítva, ugyanennek kellene megtörténnie a könnyűzenei szerzeményekkel is. És vannak kiváló zeneszerzők, előadóművészek, akik ennek a szellemiségnek jegyében alkotnak, lépnek színpadra, viszik el a magyar alkotói géniusz hírét szerte a világban. Lám, a tavalyi eurovíziós könnyűzenei verseny magyar résztvevőjének köszönhetően a Kedvesem szót mindenfelé megtanulták, s vele együtt megtanulták megint, hogy a magyar szó megbecsülést érdemel. Lehet, hogy Puskás neve mellett ma ezt a kifejezést ismerik magyarul legtöbben a világon.
És itt állok most az X faktor-jelenség előtt, nem tudom, hová tenni. A döntőbe jutott tizenkét versenyző által előadott – bizonyára nagyszerű – énekszámok túlnyomó többsége nem magyar nyelven hangzott el. A döntőbe jutott három versenyző, ha jól tudom, tizenkét számot adott elő, ebből három volt anyanyelvünkön. A többi talán angolul. Azért írom ide a talánt, mert nem biztos, hogy érthető angol nyelven hangzottak el. Abból indulok ki, hogy a magyarul előadott számok között is akadtak, amelyeknek nyelvére egy-két szó alapján lehetett következtetni.
Én nem tudhatom, mi ennek a magyarázata. Főleg azért nem, mert a mentorok között ott ült a magyar színjátszás egyik legmarkánsabb képviselője, a magyar nyelv elhivatott védelmezője, ott volt a mai magyar zeneszerzés nemzetközi hírű képviselője, akinek nevéhez sok más, magyarságunkat erősítő kezdeményezés fűződik. Nem lehetett volna nagyobb számban beengedni, sőt, megkövetelni a magyar nyelvű számokat?
Végül az az énekes nyert a közönségnek köszönhetően, aki két magyar számot is gyönyörűen elénekelt a végső döntőben (és nem fináléban), ő volt az igazi magyar döntős (és nem finalista). Biztos vagyok abban, a nézők számára fontos, nagyon fontos volt, hogy anyanyelvükön szólt hozzájuk a nyertes énekes lány.
Ha annak idején óriási erőfeszítések árán sikerült diadalra juttatni a magyar nyelvet, a Bibliát magyarra fordítani, miért ne lehetne ezt manapság is megtenni! Ha másképpen nem, a túlzottan sok, idegen nyelven előadott szám visszaszorításával.
Péter Sándor
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.