A Keleti-Kárpátok mélyén, a Kis-Bászka felső folyásában, egy szűk völgyben alakította ki a ploieşti-i Amromco Energy Kft. kutatótelepét. Hogy mi után kutatnak, ottjártunkkor sem derült ki, de a tájidegen ipari telep már önmagában elrettentő látvány: seb a hegy szívében.
Bármit is kérdeznek, csak hazugságot mondhatok – mondta a köszöntés, bemutatkozás után a telephely alkalmazottja. Így az egyébként joviális beszélgetés során csak annyit tudhattunk meg biztosan, hogy miattunk, a sajtó képviselői miatt húzódik el egy-egy ilyen kutatófúrás megkezdése (magas ellenérdekek lehetnek a háttérben – sejteti a „házigazda”). Pedig ők – a középkorú férfi elmondása szerint több ilyen kutatófúráson vett részt, még némi szakmai megközelítéssel is szolgál – a helyieknek mindenhol hasznot hoznak, nemcsak az altalaj kincseit tárják fel, hanem utat javítanak, terepet rendeznek.
Nos, a tereprendezés meglehetősen sajátos nyomai láthatók itt, a Kis-Bászka már szűkülő völgyében, Kommandótól mintegy húsz kilométerre. A közel egyhektáros, korábban tarvágással lecsupaszított oldal alsó felében, négy-öt méter magas dróthálós kőtámfal mögött, amelyet a patak mentén, mintegy félszáz méteren alakítottak ki, félhektárnyi vízszintes, autóval is jól járható, sima platformot képeztek ki. Közepében mély gödör tátong, bizonyára oda szerelik majd fel a fúrótornyot, amelyet – véltük felfedezni – speciális teherautókkal már a helyszínre szállítottak. A telepen egyébként – amelynek felső végében nehéz haszonjárműveket is elbíró csőhidat építettek – erőgépek, konténerek, fémállványok tucatjai és rengeteg betonlap, építőelem vár felhasználásra. A szükséges energiát duruzsoló villanygenerátor biztosítja.
Természetesen sem körülnézni, sem fényképezni nem engednek (hiszen magánterület), engedélyt, na meg információt – kőolaj, földgáz, netán palagáz után kutatnak majd? – esetleg a „holnap” (szombaton – szerk. megj.) érkező ploieşti-i főnököktől kaphatnánk, akik a munka beindítására jönnek – tudjuk meg a rövid, közvetlen beszélgetés során. Így a szemközti oldalt borító erdőbe kapaszkodunk fel felvételeket készíteni, ahonnan talán még szembetűnőbben kirajzolódik a tájban ejtett seb, na meg fennebb, az út mentén sorakozó rönkök sokasága.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.