Januártól feleannyit kell fizetniük az ingázásért a Baróthoz tartozó falvak diákjainak, mint eddig, a tegnapi tanácsülésen az önkormányzat arról határozott, 50 százalékban támogatja a tanulók utazását. Szintén tegnap szavazták meg a tanácstagok, hogy a nyugdíjasok ingyen utazhatnak a helyi közszállító cég autóbuszán.
A döntésről Kencse Sándor bibarcfalvi falufelelős tájékoztatta lapunkat, aki korábban több ízben szóvá tette, hogy az érintett családok nem bírják a havi százhuszonöt lejes buszbérlet fizetését, és kérte az önkormányzatot, intézkedjék, hogy a Capitaly helyett a baróti közszállítási cég, a Transloc vegye át a gyermekek utaztatását, az önkormányzat pedig éljen törvény adta lehetőségével, támogassa a diákok ingázását.
Mint arról korábban tájékoztattunk, az oktatási minisztérium az elmúlt tanévben nem fizette a bérletpénzt, a diákok tiltakozása miatt törlesztett valamennyit az adósságából, de még mindig több száz lejjel tartozik egy-egy családnak, utóbb pedig körlevélben közölte az iskolákkal, adott közigazgatási területen belül nem jár a támogatás, ami azt jelenti, a Baróthoz tartozó falvakból ingázó mintegy százharminc tanulónak saját költségén kell naponta utaznia. A helyi önkormányzat tegnapi határozata értelmében ez az összeg felére csökken, a Transloc szállítja a gyermekeket, és mindenki után megkapja az 50 százalékos támogatást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.