Brüsszelben próbálva támogatást keresni mindhárom alakulat élt az európai polgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséggel, és mindhárom esetben falakba ütköztek, nem sikerült előrelépni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ügyében, de nem zárult le a Mikó-per sem, s vannak meggyanúsított, félig elítélt magyar politikusok is. Sok háborúskodás, csata jellemzi 2013-at kevés megfogható eredménnyel, de esetenként biztató távlatokkal.

Zászlóháborúk
Alig kezdődött meg az esztendő, Kovászna megye prefektusa újult erővel folytatta há­borúját a székely zászlók, magyar feliratok ellen. Menesztése előtt Codrin Munteanu még felszólította a polgármestereket: ne tűzzék ki hivatalaikra a lobogót, mert bírságra számíthatnak, s utóda, megbízható követője, Dumitru Marinescu sem késlekedett, elszántan folytatta elődje munkáját. Elindult az állóháború, perekkel, felhívásokkal, levetetett és vissza­tűzött zászlókkal, szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna hír a kék-arany székely jelképről, a város vagy megye­zászlóról, ma­gyar feliratokról. Hasonló csatározás zajlott a szomszéd Hargita megyében, a kormány hely­tartói ott sem tétlenkedtek, eljárások egész sorát indították a polgár­mesterek ellen. A román igazságszolgáltatásnak hála, a prefektúrák sorra nyerték a pereket, ám a zászlók egyre szaporodtak, falvak lakóházain, városok tömbházteraszain is megjelentek, és több székelyföldi város központját is óriás székely lobogó díszíti. Szolidaritásból kitűzték a székely zászlót erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken, és hivatalos lobogóként felkerült a budapesti Országházára is.  Ha eddig akadozott a székely zászló jelképpé ma­gasztosulása, idén egyértelműen és visszavonhatatlanul megtörtént, ma már senkinek nincs kétsége, hogy ez Székelyföld lobogója.

Harmincezren a Székely Szabadság Napján
Az elmúlt év legfontosabb történései az autonómiaharchoz kapcsolódnak. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke már januárban bejelentette, február elején pedig hivatalosan is meghir­dette az autonómia évét. Március 10-én, a Székely Szabadság Napján rég nem látott tömeget sikerült összetoboroznia a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) Marosvásár­helyre. Támogatta kezdeményezésüket nem­csak a Magyar Polgári Párt (MPP), de az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Az RMDSZ felső vezetése nem volt hajlandó igennel válaszolni a hívó szóra, ám Kovászna és  Hargita megye tulipános elöl­járói, politikusai részt vettek a tiltakozáson. És, amit korábban sokan megkérdőjeleztek, nagyon nagy számban mozdult meg Maros­vásárhely, Maros megye lakossága. Harminc­ezren gyűltek össze, majd vonultak a prefektúra elé átadni üzenetüket a kormánynak: Székelyföld autonómiát akar. A román hatalom a központi sajtó segítségével próbálta elhallgatni, minimalizálni a megmozdulást, pár ezer emberről szóltak híreik, és közben ádáz ugatásba kezdtek a nacionalista nemzetféltők, napokig gyalázkodtak főműsoridőben.

Új kormány, veszélyes tervek
Alig került hatalomra Victor Ponta új kormánya frissen megszerzett kétharmados többségével, bejelentették akciótervüket: még ebben az évben módosítják az alaptörvényt, és átszervezik az ország közigazgatási felosztását, az eddig is rosszul működő nyolc fejlesztési régiót veszik alapul, és a megyék fölött új közigazgatási egységet hoznak létre. A régiósítás hivatalosan megbízott élharcosa, Liviu Dragnea országjárásba kezdett, a helyieket próbálta meggyőzni elképzelésük helyességéről. Még egy szakértői tanulmányt is segítségül hívtak, amely állításuk szerint adatokkal igazolta, hogy a hatalom által kiötlött megoldás a jó, ám ennek dacára sem volt örömteli az ötlet fogadtatása, a „helyi bárók” nyomásának és erejének függvényében szinte hétről hétre változott a majdani régiók száma, jelentek meg új lehetőségek. Egyet azonban minden alkalommal kiemeltek az új felosztás szószólói: nem lesz székelyföldi régió, semmiképp nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen új köz­igazgatási egységgé alakuljon. Pedig még Maros megyei románok is támogatták az ötletet, hajlandóak lettek volna a magyarság partnereivé válni, ha Marosvásárhely lesz a régióközpont.
A közigazgatási átszervezés vitájával párhuzamosan elkezdődött az alkotmány­módosítási munka, helyet kellett találni az alaptörvényben az új közigazgatási szintnek, de más fontos elképzeléseit is ily módon akarta érvényesíteni a kormánykoalíció. Az egységes nemzetállam kifejezést ezúttal sem sikerült törölni, nem került be a terve­zetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos tér­ségek különleges jogállásának lehetősége, de azért értek el eredményeket az RMDSZ-es honatyák: az alkotmánymódosítás szöveg­tervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Időközben a hatalom vezércselhez fo­lyamodott, s hogy gyorsan átvihesse terveit, olyképpen módosította a népszavazási törvényt, hogy már 30 százalékos részvétel is elegendő legyen egy referendum érvényességéhez. Tervük az volt, hogy kora ősszel megszavazza a parlament az új alaptörvényt, október-novemberben megtartják a népszavazást, amely hitelesíti azt, és még év vége előtt létrehozzák az új köz­igazgatási régiókat. Számításaikat azonban keresztülhúzta az alkotmánybíróság, amely kimond­ta, a törvény kihirdetése után egy évnek kell eltelnie, hogy alkalmazható is legyen. Ezt a jogszabályt végül Traian Băsescu államelnök december 14-én, pár perccel éjfél előtt hirdette ki, így jövő év vége előtt várhatóan nem lesz referendum, új alkotmány és új régiók sem.

Magyar válasz: utcára kell vonulni
Ám mindez idén tavasszal, kora nyáron még nem látszott, így a magyar pártok is támadásba lendültek. Az RMDSZ-es politikusok érveket sorakoztattak a nyolc nagy régió ellen, saját 16 régiós elképzelésüket próbálták népszerűsíteni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egy tervezetet mutatott be, mely szerint megőrizvén a megyéket, történelmi nagyrégiókra osztanák Romániát, és sajátos jogállást biztosítanának Székely­földnek és Partiumnak. Az SZNT több felhívással fordult a közvéleményhez, akár a polgári engedetlenség eszközének használatát is kilátásba helyezte, ha nem sikerül másképp elejét venni a kormány szándékának. Most már az RMDSZ is támogatta az utcára vonulást, szeptembert emlegették lehetséges időpontként, az EMNP azonban gyors cselekvést sürgetett, és július 20-án Erdély majd kétszáz településén szerveztek tüntetést a regionalizáció ellen, az autonómia mellett. Időközben, az alkotmánybírósági döntés miatt a közvetlen veszély elhárult, és az RMDSZ lassított, népszavazások kiírását kezdeményezte. Augusztus­ban még arról szólt Kelemen Hunor be­jelentése, hogy a helyi önkormányzatok írnak ki referendumot a három székelyföldi és a három partiumi megye egy-egy külön közigazgatási régióba tartozásáról, ám szeptember végére már csak az aláírásgyűjtés és a közös fejlesztési régióba tartozás maradt a téma, megyei tanácsok által kiírt referendummal. Érvelésük szerint akkor ez volt aktuális és esetleg kivitelezhető, december 9-ét jelölték meg a népszavazás időpontjaként. Szűk két hét alatt kétszázezer aláírást gyűjtöttek össze, de csak Kovászna és Hargita megyében jutott el az önkormányzati testület elé a határozat, és elfogad­ták ugyan, de amint várható volt, a prefektusok megvétózták a népszavazást.

Sikeres menetelés
Augusztus elején jelenti be az SZNT elnöke, Izsák Balázs a székelyek nagy menetelését, élőlánc kialakítását Kökös és Bereck között tiltakozásként a román kormány regionális átszervezési tervei ellen, Székely­föld területi autonómiájáért. Hosszú évek óta először történt meg, hogy az összes politikai alakulat, civil szervezetek, az egyházak egy emberként álltak a kezdeményezés mellé, és az eredmény sem maradt el, október 27-én 120–150 ezer ember töltötte meg az országút jobb oldalát székely zász­lókkal, autonómiát követelő magyar, román, angol nyelvű feliratokkal. A román sajtó és a hivatalosságok ezúttal is bagatellizálni igye­keztek az eseményt, Kovászna megye prefektusának közleményében 15 ezerre be­csülték a székelyek nagy menetelésén részt vevők számát. A szervezők azonban egyér­telmű sikerként könyvelték el, nem maradt el a nemzetközi visszhang sem, s ez­út­tal engedékenyebben viszonyult az eseményhez a román média és a politikum is. Az SZNT bejelentette, a következő nagyobb rendezvényét jövő év március 10-én a Szé­kely Szabadság Napján tartja, Maros­vásár­helyre toboroznának legalább százezer embert.
Novemberben Sepsiszentgyörgyön szer­ve­zett autonómiakonferenciát az EMNT, ez a székelyföldi önrendelkezésről szóló ro­mán–magyar párbeszéd első igazán eredményes mozzanata volt.

Együtt vagy külön utakon?
Bár voltak közös akciók, egyeztetések, a három magyar párt együttműködése tovább­ra is kérdéses. Az RMDSZ az erdélyi ma­gyarság egyetlen legitim képviselőjének szerepében tetszeleg, és abban bízik, az autonómia ügyének nyílt vállalásával kifogja a szelet a kis „autonomista pártok” hajójából. Az MPP hajlik a szövetséggel való együtt­működésre, s mindkét alakulat rendkívül ellenségesen viszonyul a Néppárthoz. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke havonta legalább egyszer felszólította politikai vetélytársait az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívására, de mindeddig süket fülekre talált. Pedig az európai parlamenti választások közelegnek, és külön indulva még az RMDSZ sem biztos, hogy eléri az ötszázalékos kü­szöböt. Minden jel szerint ez lesz a legközelebbi időszak legforróbb, megol­dásra váró kérdése, az RMDSZ immár több alkalommal, nagyon határozottan kijelentette, közös lista csak a tulipán égisze alatt fogadható el számukra, és Tőkés Lász­lót semmilyen körülmények kö­zött nem hajlandóak erre felvenni. Jelen pillanatban elég reménytelennek tűnik a két kis párt igy­e­kezete, hogy ér­vényt szerezzen az erdélyi magyarság közös választási listájá­nak.
És még egy adalék. Hogy kampánycéllal vagy sem, de az RMDSZ is autonómia­statútumot készít, december közepére ígérték közvitára bocsátását, és februárban terjesztenék a parlament elé.
Dióhéjban így nézett ki hát az elmúlt esztendő. Csak az általunk legfontosabbnak ítélt eseményeket soroltuk fel, pedig volt még számos kisebb-nagyobb botrány. Sok kérdés maradt nyitottan jövőre is, de hosszú évek óta ez volt az első olyan esztendő, amikor úgy tűnik, aprókat ugyan, de léptünk előre, kicsit közelebb kerültünk talán a legfonto­sabb célhoz: Székelyföld autonómiájához.