Banner Zoltán békéscsabai művészettörténész, költő és Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő a Bárka-díj idei kitüntetettje.
A Bárka szerkesztősége a díjat 2000-ben alapította, s azóta minden évben a magyar kultúra napja alkalmából adja át. Azon szerzők kaphatják meg, akik a laphoz hosszabb ideje kötődnek, illetve a kiadványt az adott évben több jelentős publikációval gazdagították. A szerény pénzjutalom mellé Kiss György gyulai származású szobrász és éremművész kisplasztikája jár. A díjat többek között olyan kiválóságok érdemelték már ki, mint Tandori Dezső, Zalán Tibor, Nagy Gáspár, Vámos Miklós és Varró Dániel. Tavaly óta a lap az interneten is elérhető. A www.barkaonline.hu-n nemcsak a nyomtatásban megjelent írásokat, hanem további tárcákat, interjúkat, regényrészleteket is olvashatunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.