A Benes-dekrétumok eltörlését, a közigazgatás átalakítását és a kettős állampolgárság engedélyezését követeli Szlovákiától közleményében az Emberi Jogok Közép-Európai Bizottsága nevű, Belgiumban működő civil szervezet.
A Pierre Gillet elnök és Tajnay Mária főtitkár által jegyzett nyilatkozat tanúsága szerint Szlovákia politikai rendszere évtizedek óta az ott élő magyarság hátrányos megkülönböztetésén alapszik, Szlovákia pedig úgy lett 2004-ben az EU tagja, hogy bizonyára nem tett eleget a koppenhágai kritériumoknak.
Az Eduard Benes csehszlovák elnök által a második világháborút követően hozott rendeletek közül több lehetővé tette, hogy az akkori Csehszlovákia területén élő németeket és magyarokat kollektíven bűnösnek mondják ki, megfosszák állampolgárságuktól, kitelepítsék, földjeiket pedig elkobozzák. A belgiumi civilek ezért az elkobzott vagyon visszaszolgáltatását, vagyoni és erkölcsi kártérítést követelnek a szlovák államtól. Nem szabad elfogadni, hogy egy letűnt, gyalázatos korszak törvényei tovább éljenek Európa szívében – szögezi le a szervezet.
A közigazgatási rendszer átalakítását azért tartja szükségesnek a civil szervezet, mert úgy ítéli meg, hogy Szlovákia jelenlegi adminisztratív felosztása kizárólag a magyar közösség ellen jött létre, az észak-déli irányú felosztás ugyanis ahhoz vezetett, hogy a magyarság a legtöbb helyen statisztikailag kisebbségbe került. A bizottság szerint emiatt visszaszorul a magyarnyelv-használat lehetősége, és ez módot teremt magyar iskolák bezárására is.
Külön kitér a civil szervezet arra, hogy sérelmezi a szlovákiai nyelvtörvényt is, mert úgy véli: ez a törvény mindenek felett sérti a Szlovákiában élő magyarok emberi jogait, célja nem más, mint az ottani magyarság további asszimilációja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.