107 éves korában elhunyt Run Run Shaw kínai producer, a Shaw Brothers Studio egyik alapítója, aki többek között arról híres, hogy bevitte a filmipar fősodrába a kung-fu műfaját. A producer olyan amerikai rendezőket inspirált, mint Quentin Tarantino vagy A Wachowski fivérek.
Shaw – akit II. Erzsébet is kitüntetett 1974-ben – tizenkilenc éves korában a nyári vakáció idején harmadik bátyja, Runme Shaw után utazott Szingapúrba, ahol létrehozták a Shaw-szervezetet. Ettől kezdve egyre mélyebben megismerte a filmipart. Testvérével 1930-ban alapították meg a South Seas filmstúdiót, mely a későbbi Shaw Brothers Studio elődje. 1967-ben Run Run indította el a Television Broadcasts Ltd-et, vagyis a TVB néven ismert hongkongi kereskedelmi televíziót, mely a második ilyen adó volt a tíz évvel korábban induló Rediffusion Television (jelenleg ATV) után, és melyet a világ öt legjobb televíziós producereinek egyikeként napjainkra multimilliárdos televíziós birodalommá fejlesztett.
2000-ben a Shaw Studios Run Run Shaw többségi részesedésével 180 millió dolláros stúdiót hozott létre. Ez az egyik legnagyobb, teljesen légkondicionált, hang-és rezgésszigetelt stúdió Ázsiában, teljes körű szolgáltatást nyújtó színes laborral és digitális műhellyel, több mint 20 hang- és vágóhelyszínnel, 400 fős szinkronizáló és forgatási helyszínnel, ügyvezetői és produkciós irodákkal, rendezvényszervezési lehetőséggel, valamint a vizuális effektek és animációs munkálatok helyszíneivel. Ez az épületegyüttes a Shaw Studios központja és az egész kínai filmipar mozgatórugója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.