Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája – vallom kollégáimmal együtt Szent-Györgyi Albert gondolatát.
Ezzel indul számunkra minden tanév, és ez a vezérgondolat határozza meg a Nicolae Colan Általános Iskola tanítói és tanári közösségének mindennapjait. Ezért is szükséges így, év elején visszatekinteni az elmúlt hónapokra, mérlegre tenni kitűzött céljainkat és eredményeinket, amelyek soha nem egyenlítődnek ki, hiszen évről évre magasabbra helyezzük az önmagunkkal szembeni elvárásaink mércéjét.
Egy évvel ezelőtt érdekes színfoltként tekintettünk az alternatív oktatással kapcsolatos kezdeményezésünkre: Waldorf előkészítő és diszlexiás V. osztályt indítottunk. Egy tanév elteltével elmondhatjuk, hogy diákok és pedagógusok egyaránt gazdagabbak lettünk: tágabb nézőpontból tekintünk a világra, zökkenőmentesen beépítettük munkánkba a korábban különlegesnek tekintett oktatási módszereket, és tudatosult bennünk, hogy nem lehet, nem szabad betokosodni a hagyományos oktatási rendszerbe.
Ugyancsak Szent-Györgyi Albert állapítja meg: az iskola arra való, hogy az embert megtanítsa tanulni, hogy felébressze tudásvágyát, megismertesse a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát. Diákjainkat ezen az úton igyekszünk elindítani, és mindez nem valósulna meg, ha intézményünkben nem a kellemes, családias hangulat uralkodna. Nemcsak tanítunk, hanem nevelünk is – tanári magatartással, példamutatással. Rendezvényeinkkel üzenetet közvetítünk szűkebb és tágabb környezetünknek: a különböző előadások erősítik önazonosságunkat, megismertetnek hagyományainkkal, honismereti jellegű kirándulásaink történelmi múltunkba kalauzolnak el, kulturális örökségünk megőrzését biztosítják. Környezetvédelmi programjaink a tudatos életvitelt és az egymásra figyelést alapozzák meg.
Minden évben karácsonyi és farsangi ünnepséget rendezünk, megemlékezést tartunk március 15-e és október 23-a alkalmából, anyák napi meglepetésünnepséget szervezünk, megtartjuk a magyar népmese napját. Iskolánk tánccsoportja fellép a különböző városi rendezvényeken is, diákjaink immár két alkalommal sikeresen szerepeltek a vajdasági Magyarkanizsán megrendezett Gyermekfesztiválon. Az utóbbi években Segesvárra, Bukarestbe, Dévára, Vajdahunyadra, a Fogarasi-havasokba és Tordára kirándultunk.
Mindez azért is fontos, mert diákjaink nagy része hátrányos szociális helyzetű, sokuknak ez az iskola biztonságot és támaszt is jelent.
SZONDA KINGA magyartanár