Jó román módszer szerint elrendelték, hogy egyik napról a másikra változzék az eddigi eljárás, közel tizenötezer közintézmény, köztük hatezer óvoda és iskola álljon át az új – sokak számára még hozzáférhetetlen – informatikai programra, és készítsen jelentést a költségekről olyan szintű felbontásban, ami megsokszorozza a korábbi munkát. Az sem baj, ha több százezer alkalmazott fizetése késik, de amiről karácsony előestéjén sebtében döntöttek, annak január első napjától működnie kell.
Arról van szó ugyanis, hogy annak a tanárnak a bérét, aki egy iskolán belül tanít, mindhárom tagozaton – elemiben, gimnáziumban és középiskolai osztályokban is, például vallást, testnevelést, idegen nyelvet –,  három összegben utalják át a bankkártyájára, és három különböző kifizetőlapra kell felvezetni az államnak járó pénzügyi járulékokat. Ha alapkatedráján kívül pluszórát vállal, arra is külön kapja meg a juttatást, ha érdemfokozatra, érdemfizetésre jogosult, az megint másik összegben jelenik meg – így tán többnek tűnik majd a valós jövedelme, nem bíbelődik a sok kicsi összeg összeadásával.
Elterelő hadműveletnek tökéletes, az illető akár örvendhetne is, hogy számlakivonatán több tétel is szerepel a bevételnél – csupán a végösszeggel van baj, az nem növekszik a bürokráciával párhuzamosan. Emelkednek ellenben az árak, egyre drágább a mindennapi betevő, a fűtés, a világítás, kultúrára alig jut, egészségünkre csak akkor költünk, amikor már nagyon muszáj. Nem mondhatjuk hát, hogy az új esztendő nem hozott újat, legalábbis az említett ágazatokban, de semmivel sem élünk jobban, mint tavaly, sőt, rosszabbul. Statisztikailag is igazolt: csak annyit keresünk, amiből túlélünk. Persze vannak, akiknek bankkártyáin nem lejből és nem kis összegekből, hanem a felfelé kúszó euróból van nagyon sok – de ők nem a tanárok között keresendők.