A rétyi faipari beruházás ellen az Indigó csoport által kezdeményezett tüntetésen való részvételre biztatja a háromszékieket az Erdélyi Magyar Néppárt.
Benedek Erika, az alakulat megyei elnöke kifejtette, álláspontjuk nem változott: már az osztrák Holzindustrie Schweighofer beruházásának bejelentésekor hangot adtak aggodalmuknak, később tanácstagjaikat kérték, a döntés előtt vizsgálják meg alaposan a kérdést, a fafeldolgozó létesítésének körülményeit, következményeit, és most is úgy vélik, az ilyen típusú, természeti erőforrások kiaknázásához vezető beruházás nem kedvez térségünknek.
Hasonló a véleményük a Kommandón megkezdett fúrásokról, az ilyen beruházások közvetett módon ugyan, de az emberi életteret teszik tönkre, „nem képeznek jó táptalajt egy pozitív közösségi jövőkép kialakítására”. A Schweighofer-ügy kapcsán felidézte azt is: „a társadalmi tragédia éppen az, hogy egy elöljárónk (Olosz Gergely – szerk. megj.) közvetítette ki a közösségi vagyont, egy olyan elöljáró, aki végül magyar szenátor nélkül hagyta a térséget, amelyben megválasztották”.
Az EMNP szerint a közvélemény sem támogatja a rétyi beruházást, ezzel magyarázható, hogy civil szervezetek tüntetést kezdeményeztek, így akarják felhívni a figyelmet, hogy kibocsátották ugyan a hivatali engedélyeket (véleménye szerint megkérdőjelezhető szakmaisággal), de ezek nem a lakossági akaratot képviselik. Benedek Erika arra biztatja a háromszékieket, hogy „amennyiben élhető jövőt akarnak e tájon, bátran csatlakozzanak az Indigó csoport kezdeményezéséhez”.