Öt évvel később az amatőrök is megküzdöttek — a holland de Salis báró ötletére — a világbajnoki címért, igaz, a még nem hivatalos világbajnoki címért. 1892 júliusában aztán Scheveningenben (Hollandia) megalakult a Nemzetközi Korcsolyázó­szövetség (ma röviden ISU), melynek legsürgősebb tennivalója a világversenyek hivatalos beindítása lett. 1893. január 13-án Amszterdamban meg is kezdődött az első hivatalos világbajnokság. Az első győztese Jaap Eden (Hollandia). A világháborúkat leszámítva minden esztendőben jégre léptek a legjobbak, hogy megküzdjenek a világbajnokság érmeiért — a négytávú összetettben, 1970-től külön a sprintvilágbajnokság címéért, majd 1996-tól pedig a távonkénti világbajnokságra is sort kerítenek.

A hét végén, február 9—10-én Berlinben a négytávú összetett világbajnokság érmeiért lépnek jégre a legjobbak, a férfiak 500, 1500, 5000 és 10 000, a nők 500, 1500, 3000 és 5000 méteren versengenek az összetett bajnoki címért. A közel száz világbajnokság legeredményesebb férfi versenyzője a norvég Oscar Mathisen és a finn Clas Thunberg öt-öt bajnoki címmel, a nők mezőnyében pedig messze kimagaslik a német Gunda Niemann nyolc aranyérmével. A világbajnokok között mind a férfiaknál, mind a nőknél szerepel egy-egy magyar aranyérmes is — Pajor Kornél (1949) és az osztrák színekben versenyző Hunyadi Emese (1994). E bravúr megismétlésétől az idei világbajnokságon nem kell tartanunk. És a leendő bajnokokra sem tippelünk, hiszen e pillanatban csak az Európa-bajnokokat ismerjük, pedig kell számolnunk az amerikai, kanadai, valamint az ázsiai gyorskorcsolyázókkal is. Tippelés helyett nézzük a címvédőket: férfiak: Sven Kramer (holland), nők: Ireen Wüst (holland), és végül az idei Európa-bajnokság győztesei: Sven Kramer (holland), Ireen Wüst (holland).

Minden idők világbajnokságainak legszorgalmasabb éremgyűjtői:

Norvégia 37 30 35

Hollandia 36 20 36

Szovjetunió 32 39 28

Németország 21 18 11

Finnország 12 13 5

Egy. Államok 8 5 10