A céhes város önkormányzata tegnap délután tartott idei első ülésén elfogadták a 2014–15-ös tanévre vonatkozó, kézdivásárhelyi tanügyi intézmények működését szabályozó határozattervezet, illetve visszavontak egy decemberi, két iskolát érintő határozatot.
Bokor Tibor polgármester arról számolt be, hogy miután decemberben a képviselő-testület jóváhagyta a Bod Péter Tanítóképző (felvételünk) és a Református Kollégium 300-nál kevesebb diákkal való működését, a megyei tanfelügyelőség december 17-én értesítette az önkormányzatot, hogy nem értenek egyet az elfogadott határozattal. Azóta több alkalommal is egyeztetett a főtanfelügyelővel, illetve a tanintézmények vezetőivel, és közösen próbáltak jó megoldást találni. Elmondta: a Csipkerózsika pénzügyi központot – nem az óvodát – felszámolják, az eddig ide tartozó intézményeket pedig átcsoportosítják. A Bod Péter Tanítóképzőhöz kerül a Vackor Napközi Otthon, így biztosítják a háromszáz fölötti létszámot, a 2. számú óvoda átkerül a Református Kollégiumhoz, s így itt is biztosított a háromszáz fölötti létszám. A Csipkerózsika óvoda a Manócskához kerül, ahová a város többi óvodája is tartozik. Bokor azt is hangsúlyozta, hogy a háromszáznál kevesebb létszámú tanintézmények további működését a tanügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia, ami nagy rizikóval járhat, ha nem kapják meg a szükséges engedélyt. Arra a kérdésre, hogy az átszervezés hány munkahely megszűnését jelenti, Bokor nem tudott pontos választ adni, annyit ellenben megjegyzett, hogy az igazgatói állás biztosan megszűnik, de a tanügyi és kisegítő személyzetet nem az önkormányzat, hanem a megyei tanfelügyelőség hagyja jóvá, amibe nincs beleszólásuk.
A két határozattervezetet többségi szavazattal, három néppárti tartózkodás mellett fogadták el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.