Legalább tízezer háromszéki regisztrációját tűzte ki célul a megyei RMDSZ, jövő héttől nemcsak a városi székházakban, de terepjáró csapatokkal is segíteni kívánják a kettős állampolgársággal rendelkezőket, hogy felvételt nyerjenek a magyar választói névjegyzékbe – közölte Grüman Róbert ügyvezető elnök.
Egy hete kezdték el a segítségnyújtást, eddig naponta ötven-száz ember fordult hozzájuk. Céljuk, hogy ne csak az irodába várják az érdeklődőket, szándékaik szerint minden településen megfordulnak majd, az időpontot előzetesen meghirdetik. A háromszéki RMDSZ támogatására érkezett Magyarországról Gaal Gergely KDNP-s országgyűlési képviselő és Kocsis Dániel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség megbízottja. Gaal Gergely szerint a Fidesz–KDNP kormány nemzetpolitikájának egyik legnagyobb hozadéka, hogy jelentősen megváltozott a magyar közvélemény hozzáállása a külhoni magyarsághoz, „ma már józan és komolyan vehető politikai erő nem folytathatna olyan kampányt, mint a 2004. decemberi népszavazás előtt”. Úgy véli, a magyar állampolgárságnak akkor van valós értéke, ha a szavazati joggal is élnek birtokosai, fel kell ismerniük a Magyarország határain kívül élőknek is, hogy ily módon lehetőségük adódik beleszólni az anyaország ügyeibe. Kocsis Dániel és Oltean Csongor, a Hárit elnöke a két ifjúsági szervezet közös kampányáról beszélt: interneten igyekeznek megszólítani a fiatalokat, de vállalják a terepmunkát is. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.