Tavaly rekordszámú Mercedes-Benz autót sikerült értékesíteni elsősorban az amerikai, a kínai és a japán keresletnövekedés hatására – jelentette be az anyacég, a német Daimler AG január 10-én.
A stuttgarti székhelyű cég németországi eladásai ugyanakkor csökkentek a prémiummárkából. Tavaly 1,462 millió Mercedes-Benzt adtak el világszerte, 10,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A márka legnagyobb, amerikai piacán az autóeladás 14 százalékkal 312 534-re nőtt. Eközben a hazai, német piacon 2,2 százalékkal visszaesett az értékesítés. A Mercedes-Benz kisebb autóiból – így az A-Class, a B-Class és a CLA kupé – 64 százalékkal nőtt a tavalyi értékesítés. A Mercedes-Benz azt is bejelentette, hogy történetének eddigi legsikeresebb decemberét zárta, a tavalyi utolsó hónapban 139 180 autót értékesített, 11,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.