Szombaton Bereckben tartották meg az év első székelyföldi íjászversenyét, amelyen a sepsiszentgyörgyi Tiszafa Hagyományőrző Egyesület (TiHEgy) tagjai szép eredményeket értek el. A megyeszékhelyi klub tizenkét sportolóval vett részt a megmérettetésen.
A berecki IFAA Indoor Online versenyt az International Field Archery Associationhoz csatlakozott Román Tradicionális Íjász Szövetség szervezte, és vele párhuzamosan másik két helyszínen – Lugoson és Bukarestben – is sor került egy-egy megmérettetésre. A női kategóriában hármas TiHEgy-siker született, ugyanis Stanciui Annamária az első, Zabet Annamária a második, míg Rácz-Berecz Tímea a harmadik helyen végzett. A férfi vadász íjász kategóriában Rácz-Berecz Zsolt nyerte meg a versenyt, az első viadalán szereplő László Zsolt pedig negyedik lett a hagyományos íjász kategóriában; Noda Scurtu Szabolcs az első helyen zárta a csigás vadászíjjal versenyzők küzdelmét, míg a legkisebbek között – a gyerekek hagyományos íjász kategóriája – Stanciui Alpár szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
A szentgyörgyi íjászok a hétvégén Marosvásárhelyen vendégszerepelnek, ahol a helyi Reflex Íjász Klub szervezésében barátságos vetélkedőn vesznek részt. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.