A napokban jelentette be Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter, hogy változtat a 2014–2020 közötti Vidékfejlesztési Terven, és az előirányzott 13 pályázható fejezetet újabbal bővítik. Ez helyettesítené a félig önfenntartó gazdaságok eddigi lehetőségét, miszerint egy egyszerű pályázattal öt éven keresztül 1500 eurót kaphatott a pályázó.
A miniszter ezelőtt többször kijelentette, hogy nem látja értelmét ezen típusú kis értékű pályázatoknak, de főleg az erdélyi szakmai egyesületek és a politikum, kiemelten Tánczos Barna szenátor közbenjárásával sikerült megváltoztatni véleményét. Az is tény, hogy a déli nagy gazdaságok is befolyásolták a minisztert, ugyanis ők abban érdekeltek, hogy az új vidékfejlesztési terv keretösszegét minél kevesebb részre osszák, és ők nagyobb szeletet kapjanak belőle.
A miniszter bejelentése szerint az eddigi, öt éven keresztül folyósított 7500 euró helyett a kisgazda 15 000 eurót pályázhatna meg. A baj csak annyi, hogy egyelőre a miniszter csupán 150 millió eurót szánna a célra, ami mindössze 10 000 pályázatra lenne elég. Ezt a típusú támogatást viszont nagyon kedvelték a kisgazdák, országos szinten évente (az ezelőtti 4 évben, a régi vidékfejlesztési terv idején) 12–15 000 pályázat is érkezett a megyei vidékfejlesztési irodákhoz elbírálás végett. Háromszéken valami oknál fogva csekélyebb volt az érdeklődés a félig önfenntartó gazdaságok támogatása iránt, a megyei vidékfejlesztési iroda adatai szerint évente 80–90 pályázat érkezett hozzájuk, Hargita megyében 500–600.
A megyei iroda szakembereinek véleménye szerint a háromszékiek idegenkednek az engedélyezett természetes személy mint termelési forma megalakításától, pedig idéntől az általános mezőgazdasági adózás bevezetésével a 2 és 8 gazdasági egységgel rendelkező bejegyzett gazdának sem kell több adót fizetnie, mint egy nagyobbacska magántermelőnek. Remélhetőleg az új, emelt összegű pályázat változtat a háromszékiek pályázási kedvén, és sikerül jóval több támogatást megnyerni az új vidékfejlesztési terv alapján.
A miniszter azt is bejelentette, hogy az osztrák szakembercsoport által kidolgozás alatt álló új vidékfejlesztési terv várhatóan február 15-ig kész lesz, azután kerül Brüsszelbe az uniós mezőgazdasági szakbizottsághoz jóváhagyás végett. A helybeli szakemberek véleménye szerint az új vidékfejlesztési terv különböző fejezeteire csak később, legjobb esetben nyár végén, ősz elején lehet majd pályázni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.