Himnusz a Magyar Kultúra NapjánEgyütt szaval a nemzet

2014. január 22., szerda, Magazin

A magyar kultúra napján a Himnusszal indul útjára az Együtt szaval a nemzet program, amelynek keretében a világ magyar nyelvű általános és középiskoláinak tanulói együtt mondanak verset az internet segítségével.
 

Szőcs Géza kormánybiztos, mi­niszterelnöki főtanácsadó hétfői közleménye szerint a közös szava­lat Jordán Tamás Kossuth-díjas szí­nész-rendező szakmai irányítása mellett valósul meg. Az iskolák a Google+Hangouts on Air – azonna­li internetes közvetítések létreho­zására szolgáló – funkcióján keresztül kap­csolódhatnak be a program­ba. Január 22-én 7 és 10 óra között a kezdeményezés YouTube-csator­náján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon várják a közös versmondáshoz csatlakozó iskolákat, osztályokat.
Az Együtt szaval a nemzet YouTube-csatornán a vezénylésnek helyet adó iskola – idén, első alkalommal a Budajenői Általános Iskola – jelenik meg, amelynek diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalják a Himnuszt. Ezzel egy időben a világ más részeiről csatlakozó iskolák szavalatai is megte­kinthetők lesznek akár Székelyud­varhelyről, akár Melbourne-ből vagy Tokióból. A világban számos helyszínen zajló eseményről a közszolgálati média több csatornája is beszámol.
A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán keresztül visszanézhetővé válik. Április 11-ig – a magyar költészet napjáig – a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
„Célunk a kultúra népszerűsíté­se és a magyar közösségek össze­kap­csolása szerte a világon. A vi­lág több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk út­jára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont” – írta Szőcs Géza, hozzátéve, hogy a következő házi­gazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki.
Mint rámutatott, a programmal szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szentel­jünk hagyományainknak, nem­zeti tudatunk erősítésének, ápolva és továbbadva kultúránk tárgyi és szellemi értékeit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-01-22: Életutak - B. Kovács András:

Vándorszékely hazatalál – Egy ragaszkodás története (18.)

A gyermeknevelés hétköznapjai a nyolcvanas években nemegyszer próba elé állították a szülői találékonyságot és lélekjelenlétet – meséli Boldizsár Béla.
 
2014-01-22: Magazin - :

A walesi bárdok sikere a Carnegie Hallban

Hatalmas sikert aratott a New York-i Carnegie Hallban a Karl Jenkins 70. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi koncert, amelynek keretében először mutatták be Amerikában a zeneszerző Arany János balladájára komponált, A walesi bárdok című kantátáját.