Elhunyt Orszáczky Miklós, a legendás Syrius együttes vezéregyénisége, akit a zenésztársadalom és a rajongók Orszáczky Jackie néven ismertek. Szombaton hosszú, súlyos betegség után érte a halál Ausztráliában.
A hírt Simon Géza Gábor dzsessz-szakíró Ilosvay-Egyed Katalinra, az ausztráliai Magyar Rádió tájékoztatására hivatkozva vasárnap közölte az MTI-vel. Orszáczky, a Syrius basszusgitárosa, énekese és zeneszerzője májusban töltötte volna be hatvanadik életévét. Évek óta súlyos beteg volt, rákkal kezelték. Haláláról egykori zenésztársa, a Bécsben élő Pataki László értesítette Budai Ervint, a tavaly megjelent Syrius-könyv kiadóját.
Orszáczky 1974 óta élt Ausztráliában, de többször visszatért. Először 1977-ben lépett fel ismét Magyarországon, majd később is számos nagy sikerű koncertet adott saját együttesével, amelynek tagja felesége, Tina Harrods is. Jackie legutóbb tavaly járt Magyarországon: márciusban fellépett a Darshan-udvarban, augusztusban több koncertet is adott, többek között az A38 hajón, életében utoljára augusztus 14-én a Sziget dzsesszsátrában láthatta őt a magyar közönség.
Orszáczky Jackie 60. születésnapi koncertjét április 4-re tervezték a Művészetek Palotájába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.