Az európai parlamenti választásokról, valamint a két politikai alakulat közötti lehetséges együttműködésről tárgyaltak tegnap Kolozsváron az RMDSZ, illetve az Magyar Polgári Párt vezetői.
A Kelemen Hunor szövetségi elnök és Bíró Zsolt MPP-elnök által vezetett küldöttség megállapodott abban, hogy az együttműködésnek túl kell mutatnia az európai parlamenti választásokon, és figyelembe kell vennie a romániai magyar emberek legfontosabb célkitűzéseit: a szülőföldön való megmaradást, a kisebbségi jogok bővítését, valamint a közösségi autonómiaformákat.
Kelemen Hunor az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban ismertette, 2014-ben – figyelembe véve a 2012-es választások eredményeit – RMDSZ-lista indítását tartja célravezetőnek. „A szövetség nem kívánja feladni 25 éves arculatát, nevét, jelképét, hiszen azt a magyar emberek sorozatosan megerősítették. Ugyanakkor fontosnak tartom azt, hogy közös dolgainkról egyeztessünk, működjék a folyamatos párbeszéd az RMDSZ és az MPP között” – hangsúlyozta a szövetségi elnök a találkozót követően.
A felek abban is megállapodtak, hogy az RMDSZ és az MPP között újabb találkozóra kerül sor február első felében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.