Sikerült megfejtenie a seregélyek rejtélyes rajmozgásának titkát egy fizikusokból, biológusokból és gazdasági szakemberekből álló európai kutatócsoportnak — adta hírül a Daily Telegraph brit lap.
A tudósok azt szerették volna megtudni, hogyan sikerül a rajoknak annyira egyben maradniuk egy ragadozó támadása estén. Ehhez a római Tremini vasúti pályaudvar felett megfigyelték az egyenként kb. háromezer madarat számláló seregélyrajok mozgását. Az adatok segítségével 3D-s számítógépes modelleket készítettek, hogy az egyes madarak viselkedését elemezhessék. Az eddigi modellek szerint egy madár bizonyos távolságon belül az összes többivel kapcsolatban áll. A mostani megfigyelések szerint viszont egy seregély a távolságtól függetlenül hét szomszédját kíséri figyelemmel, így sikerül szétszakadás esetén is újra egyesíteni a rajt. Ezek szerint a seregélyek okosabbak, mint azt eddig hitték. ,,Az a tény, hogy a szomszédaik száma, és nem a távolságuk számít, komplex kognitív képességekre vall" — mondja a római Statisztikai Mechanikai és Komplexitási Központ kutatója, Irene Giardina.
A kutatás eredménye fontos lehet más szakterületek, így a mobil robottechnika számára is, ahol egyszerű robotok rajának összehangoltan, egyszerű szabályok alapján kell megoldania összetett feladatokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.