Beneš-dekrétumokA lakosság fele támogatja

2014. január 30., csütörtök, Világfigyelő

A cseh közvélemény mintegy fele úgy véli, hogy a Beneš-dekrétumokat továbbra is érvényben kell tartani – derült ki egy országos közvélemény-kutatásból.
 

A CVVM közvélemény-kutató központ felmérése szerint az ezzel ellenkező álláspontot – tehát hogy a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok kitelepítését elősegítő rendeleteket el kellene törölni – a megkérdezettek csupán 14 százaléka vallotta. Valamivel több, mint egyharmad nem tudott, illetve nem akart véleményt mondani. Az eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy az utóbbi években fokozatosan csökken azok aránya, akik igazságosnak tartják a szudétanémetek második világháború utáni kitelepítését Csehszlovákiából, és növekszik azok aránya, akik szerint ez az aktus igazságtalan volt a németekkel szemben – jegyzi meg összefoglalójában a CVVM. A felmérésben a megkérdezettek 36 százaléka vélekedett úgy, hogy a kitelepítés igazságtalan volt. Hét éve ezt az álláspontot a megkérdezettek 28 százaléka, 12 éve pedig 26 százaléka képviselte.
Az 1989-es rendszerváltás utáni felmérésekben 2005-ig általában a megkérdezettek két­harmada állította azt, hogy a Beneš-dekrétumokat érvényben kell tartani. Később ez az arány csökkenni kezdett. Ugyanakkor emelkedett azok aránya, akik szerint a németek kitelepítése igazságtalan volt.
A CVVM rámutatott, hogy míg a 60 éven felülieknél a megkérdezettek kétharmada utasítja el a Beneš-dekrétumok eltörlését, addig a 29 éven aluliaknál nem egészen egyharmad. Míg az idő­sebbek körében mintegy 50 szá­za­lékos a meggyőződés, hogy a dekrétumok igazságosak voltak, a fiatalok körében egyharmad.
Edvard Beneš csehszlovák államfő második világháború után kiadott dekrétumai alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, és vagyonukat elkobozták.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-01-30: Világfigyelő - :

Az etnikai erőszak nyilvántartásáért

Az etnikai motivációjú erőszak és egyéb bűncselekmények nyilvántartását szorgalmazta Kalmár Ferenc András KDNP-s országgyűlési képviselő Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) plenáris ülésén, a rasszizmus és intolerancia megelőzésének európai stratégiájáról folytatott vitában.
 
2014-01-30: Világfigyelő - :

Az ellenzék nem fogadja el a kormány feltételeit (Ukrajna)

A kijevi kormány által előterjesztett formájában elfogadhatatlan az amnesztiatörvény – szögezte le Vitalij Klicsko ukrajnai ellenzéki vezető. Az emberek azért vonultak utcára, hogy gyökeresen megváltoztassák az országban kialakult helyzetet. Azt mondani nekik, hogy szabadon engedünk benneteket, ha hajlandóak vagytok hazamenni, ez elfogadhatatlan – szögezte le az Ütés (Udar) párt vezetője.