A Nagy Mózes Sportklub, a Kézdivásárhelyi SE kosárlabda-szakosztályai, a Sicul Baschet Egyesület és a kézdivásárhelyi Sportiroda közös szervezésében került megrendezésre a kézdivásárhelyi Sportcsarnokban a Gyerekolimpia.
Négy iskola alsó tagozatos (I–IV. osztályos) tanulói vettek részt a vetélkedőn, melynek műsorán tíz ügyességi, állóképességi, erőnléti stb. próba szerepelt, s mely jó három órán át tartotta lázban a lelátókat – ahol a város többi iskoláinak tanulói foglaltak helyet, és szurkoltak kollégáiknak –, a küzdőtéren ügyeskedő versenyzőket, tanítóikat. A háromórás küzdelem végeredménye: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola 36 pont, 2. Molnár Józsiás Általános Iskola 30 pont, 3. Nagy Mózes Gimnázium 22 pont, 4. Turóczy Mózes Általános Iskola 19 pont.
A jól sikerült verseny láttán a rendezők úgy döntöttek, hogy a tavasz folyamán újra műsorra tűzik, természetesen több iskola részvételével, a Gyerek Olimpiát. Gratulálunk a győzteseknek, résztvevőknek, s természetesen a rendezőknek egyaránt. Befejezésül hadd tolmácsoljuk a rendezők köszönetét fő támogatójuk, a Tündér Ilona ruhakölcsönző felé, hiszen hozzáállásával szebbé, varázslatosabbá tette a rendezvényt. Ezer köszönet és hála. (-ros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.