Az ISPA-program keretében lehetőség van a megye vízhálózatának és csatornarendszerének rehabilitálására, illetve kiterjesztésére. Ehhez egy olyan részvénytársaságot kell létrehozni, mely egységesen üzemelteti a megye öt városának és az ezek térségében levő településeknek a vízműveit, csatornarendszerét és szennyvíztisztító állomásait. A részvénytársasághoz csak önkormányzatok társulhatnak, székhelye a megyeközpontban lesz, és tőkéje kizárólag közpénzből gyűlhet.
A kovásznai tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, részt vesz a részvénytársaság alapításában, ugyanis ezáltal az Európai Uniótól mintegy 17 millió euró vissza nem térítendő támogatást kap a város elavult víz- és csatornarendszerének teljes felújítására és bővítésére. Dumitru Şerban, a kovásznai tanács fennhatósága alatt működő Gos-Trans-Com városgazdálkodási kft. igazgatója az önkormányzati testület előtt elmondta: a társulás sok előnnyel és hátránnyal jár. A város ugyan hozzájut a ivóvíz minőségi szolgáltatását feltételező infrastruktúra kiépítéshez szükséges pénzalapokhoz — 85 százalék az unió, 12 százalék az állami és 3 százalék a helyi költségvetés része —, a megyei üzemeltető gazdaságilag erősebb lesz, de ugyanakkor a szolgáltatások közvetlen felügyelete kikerül az önkormányzat kezéből, gyengül a Gos-Trans-Com gazdasági ereje (csak a szemétszállítás és az utcaseprés, valamint a felszámolás alatt álló állami lakások kezelése marad neki), nem utolsósorban a víz ára is megduplázódhat. Kádár Gyula RMDSZ-es tanácstag elmondta, nem a hátrányokat kell nézni, hanem azt, hogy a város 17 millió eurós támogatásban részesül, ezzel meg lehet oldani az elavult vízhálózat miatt nap mint nap adódó vízgondokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.