A következő hétesztendős uniós költségvetési időszakban 700 millió eurót költenek beruházásra a hazai oktatásban, amiből 200 millió a 2007–2013 között felhasználatlanul maradt összegből származik – közölte szombaton Bodzafordulón Remus Pricopie oktatási miniszter, aki a Mircea Eliade Elméleti Líceum felújított és kibővített épületének átadására érkezett a megyébe.
A tárcavezető hét végi bodzafordulói látogatásától a Kovászna megyei oktatási intézmények igazgatói azt remélték, választ kapnak arra vonatkozóan, miként alkalmazzák a költségvetési törvény azon előírását, hogy térjenek vissza a katedrára heti tizennégy órában. Az óvoda- és iskolavezetők szerint a jogszabály alkalmazása elsősorban a minőségi munkát teszi lehetetlenné, másrészt olyan átszervezést igényel, amit tanév közben nehéz megvalósítani. Kérdésre válaszolva Pricopie azt mondta, a törvény gyakorlatba ültetésének következményeit elemzik, addig ellenben a minisztérium nem foglal állást a kérdésben. Az intézkedés azokat az igazgatókat érinti, ahol a fejkvótaalapú finanszírozás nem fedezi száz százalékban a pedagógusok fizetését.
A szombaton átadott bodzafordulói iskolaépületet 2,4 millió eurós beruházással bővítették és újították fel uniós alapokból helyi hozzájárulással. A négyszáz nappali tagozatos és kétszáz, csökkentett programban tanuló diákkal működő elméleti középiskola 2008-ban vált külön a korábbi, elméleti és szakképzési oktatást is magában foglaló iskolától.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.