Szakszervezetek művelődési házaMásodik forduló

2014. február 15., szombat, Közélet

Nem jutott még hozzá a szakszervezetek művelődési házához (felvételünk) a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a bíróság kimondta ugyanis, hogy a szakszervezetek nem végrehajthatók, mivel nem folytatnak kereskedelmi tevékenységet. Ezzel az ügy nem, csupán egy fejezete zárult le – ismertette Antal Árpád polgármester.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A köznyelvben kultúrházként emlegetett épület tulajdonosa, az öt nagy szak­szervezetből álló tömörülés az évek során már 600 ezer lejes ingatlanadó-tartozást hal­mozott fel, a végrehajtást ennek alapján kezdhette el az önkormányzat. Antal Árpád elmondta, több szakaszos jogi útvonalat dolgoztak ki azért, hogy a végcélhoz – az épületnek a város tulajdonába kerüléséhez – eljussanak, a mostani bírósági döntés egy szakasszal rövidítette ezt az utat. Sepsiszentgyörgy pró­bálkozását egyébként az egész ország figyelemmel követi, ugyanis Románia-szerte 53 szakszervezeti mű­velődési ház van hasonló ren­dezetlen helyzetben, ugyan­ennyi önkormányzat szeretné sajátjának tudni az épü­leteket, és emiatt nagy nyo­mást gyakorolnak a kormány­ra is, de a peres utat még senki nem taposta ki. Antal Árpád elmondta, folytatják a bírósági eljárást, bár ez időhúzó procedúra, de más módja jelenleg nincs annak, hogy megszerezhessék a mos­tanára már teljesen kiürült, az áramszolgáltatástól is meg­fosztott kultúrházat. A szakszervezeti vagyon Ro­má­niá­ban még mindig rendezetlen jogilag, ugyanis nem egyér­telmű, hogy a jelenlegi ér­dekvédelmi szervezetek a kommunista szakszervezet jogutódai lennének.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1206
szavazógép
2014-02-15: Közélet - Fekete Réka:

Nyolcadikosok vizsgája

Kedden közel ezerkilencszáz háromszéki nyolcadikos számára kezdődik meg az országos egységes próbafelmérő: elsőként román nyelv és irodalomból, szerdán matematikából, csütörtökön magyar nyelv és irodalomból oldják meg a vizsgateszteket.
 
2014-02-15: Közélet - :

Alkotmánybírák előtt az alaptörvény

Megkezdődött az alkotmánymódosító tervezet normakontrollja tegnap: a parlamenti különbizottság által kidolgozott tervezetről az alkotmánybíróságnak legkésőbb hétfőig kell megfogalmaznia észrevételeit, mielőtt az a parlament plénuma elé kerül.