Gyermekek is kérhetik Belgiumban az aktív eutanáziát

2014. február 15., szombat, Világfigyelő

Megszavazta csütörtökön a belga parlament alsóháza azt a jogszabályt, amely gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek számára is lehetővé teszi, hogy kérjék orvosuktól a halálba segítést – közölték belga hírportálok.
 

Ezzel Belgium 12 évvel azt követően, hogy a felnőttek számára törvényessé tette az aktív (orvosi közreműködéssel végrehajtott) eutanáziát, kisgyermekek számára is lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén azt kérjék: orvosuk vessen véget az életüknek. A 150 fős képviselőházban 142 képviselő szavazott a kérdésben, közülük 86 támogatta, 44 ellenezte és 12-en tartózkodtak. A szenátus már tavaly elfogadta a módosítást, így az heteken belül érvénybe is lép.
Hollandiával ellentétben – ahol konkrét korhatárt is szabnak, a felnőtteken kívül csak a 12 évesnél idősebb fiatalok kérhetik, hogy orvosuk vessen véget életüknek – az új belga szabályozás a józan ítélőképességet szabja az aktív eutanázia egyik feltételéül, amely azt is magában foglalja, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, képesnek kell lennie arra, hogy felfogja, a halálból nincs visszaút, az megfordíthatatlan – idéz a La Libre Belgique egy képviselőt. Ennek megállapítását a gyermeket kezelő orvosokra és egy független pszichiáterre vagy pszichológusra bízza az új belga szabályozás. Emellett mindkét szülő beleegyezése is elengedhetetlen.
Belgium 2002-ben – Hollandia után két hónappal – a világon másodikként legalizálta az aktív eutanáziát, a jelenlegi szabályok szerint ezt csak döntési képességükben nem korlátozott felnőttek kérhetik, a beavatkozást pedig csak orvos hajthatja végre. A belga jog azt is előírja, hogy az orvos csak akkor vethet véget páciense életének, ha a beteg állapotának jobbra fordulására nincs kilátás, és szenvedése elviselhetetlen. Az eutanázia végrehajtását bármelyik orvos visszautasíthatja lelkiismereti okokra hivatkozva. A törvény elfogadását annak idején három évig tartó szakmai és politikai vita előzte meg. Az aktív eutanázia a két államon kívül még Luxemburgban engedélyezett.
A La Libre Belgique, Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja még a nyáron közölt hosszú cikket a kérdésben kibontakozó politikai konszenzusról. Akkor a lap arról számolt be, hogy végstádiumban lévő, gyógyíthatatlan, szenvedő gyerekeket gondozó szakorvosok azt tapasztalták, hogy a halálos betegséggel küzdő kiskorúak rendkívüli érettségről tesznek tanúbizonyosságot döntéseik meghozatalakor. A felmérések szerint a belgák elsöprő többsége támogatja, hogy gyerekek is kérhessék az aktív eutanáziát, a javaslatot pedig az egyébként konzervatív intézmény hírében álló belga királyi orvosi akadémia is támogatta. Gyer­mekorvosok egy cso­portja ugyanakkor a héten levelet írt a képviselőház elnökének, melyben azt kérték, hogy ebben a parlamenti ciklusban már ne szavazzanak a javaslatról, mert a sietséget semmi sem indokolja, a törvény elfogadását sem az orvostársadalom, sem a közvélemény nem követeli.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2014-02-15: Világfigyelő - :

Viharos tél Amerikában

Miközben a déli államokban és az atlanti partvidék középső szakaszán megindult az olvadás, tegnap elsősorban az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti régióira vonatkozó figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a hó és az ónos eső miatt.
 
2014-02-15: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

Kiengedték a fogva tartott tüntetőket
Kiengedték az ukrajnai börtönökből mind a 234 fogva tartott ellenzéki tüntetőt – közölte tegnap Viktor Psonka főügyész. A bíróságok az előzetes letartóztatásban lévők java részének fogva tartását házi őrizetre módosították.