A terembe lépve az első dolog, ami szembetűnik, hogy hiába van délelőtt, s kint hétágra süt a nap, bent mégis minden égő ég. Igen ám, de a kinti világosságból nem sok szűrődik be, mert az ablakokat vastag pokróccal takarták le, hogy a játékosok szemét ne sértse az éles fény. A résztvevőkön látszik, nemcsak az asztaliteniszt kedvelik: régebbi Steaua-, Bayern-, német válogatott és híres játékosok nevével feliratozott mezekben és melegítőkben játszanak, vagy éppen ülnek sorukra várva. A küzdelmek három asztalnál zajlanak. Az idősebbeken látszik, spórolni próbálnak erejükkel, ezért inkább technikájukkal érvényesülnének, a fiatalok – köztük néhányan még igencsak legénykék – beleadnak apait-anyait, egy-egy pont kedvéért akár az asztalt is körbeszaladják, ha rontanak – márpedig az meglehetősen gyakran megesik –, az arcukra kiül a csalódottság.
Szabó Gábor szervező és játékos is, de szűkre szabott szüneteiben szívesen mesél a nagybaconi asztalitenisz múltjáról. Ha otthonában lennénk, elővehetné vastag, mára már igazi dokumentummá nemesedett iratcsomóját, s bővebben szólhatna – mondja. Az első versenyeket utasításra a Daciada keretében szervezte meg 1981-ben az akkori iskolaigazgató, Dimény János. Nem sokáig kellett utasítgatni őket, mert a sportesemény hamar népszerűvé vált, s szép számban vettek részt rajta a helybeli fiatalok. Az 1989-es események után kicsit megtorpantak, ám 1996-ban újrakezdték, sőt, 2007-ben újabb, az egész megyét megszervező versenyt indítottak. Ez zajlik most. Amúgy szinte egész évben játszanak. Jól együttműködnek az iskolával, ahová bér fejében apróságokat vásárolnak, és karbantartják a sporttermet. A szervezés nem egyszerű, de segítőjével, Incze Bélával közösen most is sikerült előteremteniük az anyagiakat – illesse köszönet a helybeli ifj. Bartha Lászlót és a sepsiszentgyörgyi Bardocz Mária Magdolnát –, így megvásárolhatták a kupákat, beszerezhették a hűsítőket és a szendvicseknek valót, s elkészültek az oklevelek is. Hogy mégis miért vállalják évről évre a nem kevés fáradsággal járó szervezést? Milyen kérdés ez? Hát a sport szeretetéért, a szakág népszerűsítéséért s nem utolsósorban a barátokkal való együttlétért.
A megmérettetésre tizenhat ötven év alatti nevezett. A fiatalabb nemzedék három legismertebb, régebbi versenyeken legjobb eredményeket elért versenyzőjét kiemelték, melléjük további négy, illetve öt sporttársat sorsoltak. A csoportmérkőzések végén közlik, baj van: az első helyezett személye nem kétséges, ám a többiek körbeverték egymást, és a szettek száma is megegyezik, ki lesz hát a továbbjutó? Felmerül több megoldás is, de Szabó Gábor utánaszámol, s kiderül, egyikük mérlege mégsem „annyira” egyenlő, a másik kettő között pedig az egymás közti eredmény dönt. A továbbmenők körversenyszerűen folytatják, végül pedig a papírforma érvényesül, a három kiemelt – Nagy István (Mikóújfalu), Cocean Valér (Barót) és Pál Attila (Sepsiszentgyörgy) – végez az élen. A veteránok közé tízen neveztek, közülük senki sem volt kiemelt, mindenki játszott mindenkivel. Az első helyezettnek járó kupát a felsőrákosi id. Pethő Mihály vihette haza, mögötte Stegbauer Árpád (Sepsibükszád) és Boros Sándor végzett.
A legzsengébb korú versenyző a tizenhárom esztendős nagybaconi Kékesi-Ke­resztes Gergő volt. Szereti a labdarúgást is, de azt inkább csak nézi, játékban az asztalitenisz a kedvenc. Kihasználja a kínálkozó alkalmakat, kedden és csütörtökön is lejár a terembe, s próbál az idősebbektől minél több trükköt elsajátítani. Jobb oldali lehúzásokban elég jónak érzi magát, de bal oldali játékban és a lehúzások védésében van bőven, mit fejlődnie – ismeri el –, ezért nem tartja meglepetésnek, hogy zömében tisztességes vereségekkel kell beérnie. Ezen még az sem segített, hogy az angyallal szövetkezve – aki félretett pénzét kiegészítette – a brassói Decathlonból Stiga ütőt vásárolhatott. „Aki jó, az deszkával is jó, nekem pedig még igen számít, hogy mit fogok” – mondja szerényen.
A verseny legidősebbje s jó kedélyének köszönhetően talán legnépszerűbb résztvevője Bardoc volt polgármestere, Gyarmathy Bence Botond. A sport egész életét meghatározta. A székelyudvarhelyi diákévek alatt focizott, asztaliteniszezett, korcsolyázott, a temesvári egyetemi évek alatt pedig tagja volt annak az oinalabdacsapatnak, amellyel bajnokságban vettek részt, s komoly mérkőzéseket vívtak a Scânteia Ház, a Steaua és a Dinamo csapataival. A nemsokára 73. életévét betöltő mérnök azt mondja, a mozgás élteti, tartja jó karban, ezért hiába van szájában műfogsor, hallani csak készülék segítségével tud, s combját is védő óvja, de hajlékonyságával nincs baj, így amíg teheti, a versenyekről nem marad el.