Többet és több célra igényelhetnek vissza idén a helyi cégek a városnak befizetett ingatlanadójukból. A tavaly bevezetett de minimis program sikerén felbuzdulva a helyi tanács bővítette a korábbi lehetőségeket.
A programot a tavalyi adóemelés ellensúlyozására dolgozta ki a tanács, a helyi vállalkozók visszapályázhatták az 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelt ingatlanadójuk különbözetét. A cél az volt, hogy csak a máshol bejegyzett multinacionális cégek fizessenek többet – és bejöttek a városvezetés számításai. A lehetőséggel a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett csaknem négyszáz cégből 82 élt, a számukra kiutalt 667 000 lej mintegy negyede annak a többletnek, amihez az adóemeléssel jutott a város.
Idén március elsejétől már benyújthatják pályázatukat azok a vállalkozások, melyek február 28-ig törlesztették adójukat. Bővültek a lehetőségek is, bármilyen, tevékenységükhöz szükséges leltári tárgy megvásárlására igényelhetik a pénzt, illetve lehetőség lesz a cég tulajdonában levő bekötő- utak, parkolók kialakítására, feljavítására is pályázni. Bekerült a határozatba egy kisebb megszorítás is – Debreczeni László önkormányzati képviselő szerint ugyancsak a helyi vállalkozásokat támogatandó –: a pályázott pénzt kötelesek lesznek helyi vállalkozásoknál elkölteni, kivéve azokat, akik bankrészlet törlesztésére igénylik vissza pénzüket. Az idei határozatban még egy újdonság szerepel: azok a vállalkozások, melyek tavaly növelték alkalmazottjaik számát, beruháztak, és most ingatlanjuk homlokzatfelújítására kérik a pénzt, a befizetett adókülönbözet dupláját is visszaigényelhetik.