Huszonötre emelkedett tegnap reggelre Kijevben a halottak száma a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek összecsapásainak következtében. A tüntetők továbbra sem hagyják el a főteret, az Európai Unió pedig szankciókra készül az erőszakos események felelőseivel szemben.
Az ukrán belbiztonsági szolgálat terroristaellenes műveletet indít az egész országban a radikális csoportok ellen. A német, a francia és a lengyel külügyér Kijevbe látogat ma. Londoni elemzők szerint több térségbeli ország is megszenvedheti az ukrajnai válság eszkalációjának átszűrődő pénzügyi-gazdasági következményeit.
„Terroristaellenes műveletet” indítanak
Az ukrán belbiztonsági szolgálat (SZBU) tegnap bejelentette, hogy „terroristaellenes műveletet” indít az egész országban a radikális csoportok ellen, amelyek szerinte felelősek a Kijevben 25 halálos áldozatot követelő erőszak kiújulásáért. „A szélsőséges és radikális csoportok akcióikkal ukránok millióinak életét fenyegetik” – írta az SZBU közleményében, amely szerint a tüntetők több mint 1500 lőfegyvert zsákmányoltak.
Ugyanakkor a SZBU a keddi véres utcai harcokkal összefüggésben államcsínykísérlet miatt nyomozást indított „bizonyos politikusok” ellen. Közleményükben nem neveznek meg konkrét személyeket. Korábban Szerhij Arbuzov ügyvivő miniszterelnök ugyanezzel a bűncselekménnyel vádolta az ellenzéket. A Viktor Janukovics elnök által irányított ukrán politikai vezetés a Vitalij Klicsko ellenzéki vezető körül tömörülő ellenfeleit teszi felelőssé a legalább 25 halottat és több mint ezer sebesültet követelő súlyos zavargásokért.
Bevetik a katonaságot?
Kelet-Ukrajnából egy 500 fős, teljes fegyverzettel felszerelt ejtőernyős osztagot irányított át a védelmi minisztérium Kijevbe – erősítette meg az ellenzéki értesülést tegnap Pavlo Lebegyev ügyvivő, védelmi miniszter. A tárca vezetője közölte, hogy ő adott erre parancsot. Kijelentette, hogy a fegyverraktárak védelmére csoportosította át az egységet az ukrán fővárosba. Korábban a tárca vezetője több ízben is leszögezte, hogy a hadsereg nem avatkozik be a belpolitikai válságba. A törvények értelmében Ukrajnában a hadsereg feladata az ország szuverenitásának és területi egységének szavatolása, ugyanakkor az alkotmány szerint semmilyen módon nem használható az állampolgárok jogainak és szabadságának korlátozására.
Közben Viktor Janukovics elnök a tüntetések áldozatainak emlékére országos gyásznapot rendelt el mára. Az államfő rendeletére valamennyi állami épületen félárbocra eresztik a zászlókat, és mindenfajta kulturális és sportrendezvényt lemondtak. Ukrán források cáfolták, hogy a kormány tegnapi ülésén napirendre került volna a rendkívüli állapot bevezetése.
Készültségben a Majdanon
Tegnap délelőtt újult erővel folytatódtak a harcok a kijevi tüntetések központi helyszínén, a Függetlenség terén. A belügyminisztérium jelentése szerint eddig legalább 25 halálos áldozata és közel háromszáz sérültje van az összecsapásoknak. A kijevi városvezetés egészségügyi osztálya szerint 351-en kértek orvosi segítségnyújtást, közülük 241 embert szállítottak kórházba. A belügyminisztérium úgy tájékoztatott, hogy a rendvédelmi erők kilenc tagja halt bele lőfegyverek okozta sebesülésekbe. Az összes, 25 halálos áldozat közül 19-en haltak bele lőtt sebekbe orvosi források szerint. A belügyi tárca adatai szerint 371 belügyi alkalmazott szorult orvosi ellátásra, közülük 349 kórházi ápolásra. A tárca arról számolt be, hogy hetvennégy rendőrt lőfegyverrel sebesítettek meg. Ellenzéki források az összes sebesült számát ezer fölöttire becsülik.
A Majdanon tegnap délután nem uralkodott pánikhangulat, a tüntetők nyugodtan készülődtek az estére: újjáépítették a barikádokat. Helyszíni jelentések szerint a kora délutáni órákban a Függetlenség terén mintegy 10 ezer demonstráló tartózkodott, a belügyi alakulatoknak pedig mintegy ötezer tagja. A téren minden kiégett, a járdákból szinte minden utcakövet kiszedtek a tüntetők. Helyszíni beszámolók szerint minden, Kijevbe vezető főbb utat lezárt a közlekedésrendészet. Délután a Függetlenség terén egy-egy rendőrségi tömegoszlató gránát robbant időnként, amire a tüntetők Molotov-koktélokkal válaszoltak. A belügyesek időről időre a vízágyúkat is működésbe helyezték. Mindazonáltal a helyszínről érkező jelentések a helyzetet viszonylag nyugodtnak minősítették.
Lázadások nyugaton
Lvivben kormányépületekbe és a rendőrparancsnokságra törtek be a tüntetők. Nyugat-Ukrajna legnagyobb városában a tüntetők az összes fogvatartottat kiengedték a rendőrségi fogdából, és megalapították a saját döntéshozó szervüket, a Néptanácsot, amely lényegében átvette a hatalmat az önkormányzattól. Az ellenzéki politikusokból, a Majdani tüntetők képviselőiből és különféle értelmiségiekből álló Néptanács teljes felelősséget vállalt a lvivi körzet és lakói jóllétéért. A Lviv közelében lévő kisvárosban, Ivano-Frankivszkban szintén elfoglalták a rendőrőrsöt a tüntetők, Krakovecnél eltorlaszolták a lengyel határtól a városba vezető autópályát. Odeszában közel száz maszkos, baseballütővel felfegyverkezett férfi támadt EU-párti tüntetőkre – írja a KyivPost. A három autóbusznyi huligán támadásában többek között megsérült három újságíró is.
Békés hatalomátvétel Kárpátalján
Kárpátalján nyugodt a helyzet, az ukrajnai megyében „vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel” – olvasható az Ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében. Oleg Podebrij, a megyei rendőrség szóvivője szerint Kárpátalján a helyzet nyugodt, annak ellenére, hogy Ungváron tüntetők elfoglalták a megyei állami közigazgatási hivatal épületét. A térségben nincsenek összetűzések és áldozatok – idézte Podebrijt a kárpátaljai hírportál. Tiszti becsületszavát adta tegnap Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben.
A Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal tegnap elfoglalt épületében diákok rendezkedtek be, a fiatalok elsőként az értékesebb műtárgyak biztonságba helyezéséről gondoskodtak. Az épület bejáratát kívülről diákok őrzik, de minden érdeklődőt beengednek. Ennek portájára egyébként visszatért a rendőrökből álló megszokott őrség, amely nem sokat törődik a ki-be járó diákok céltalan nyüzsgésével. Az akcióban részt vevő diákok ingyenkonyhát állítottak fel a főbejárat melletti nagyteremben. Vitalij Lazarenko, a Kárpátalja megyei kormányzati épület újdonsült, huszonéves parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a hivatal bevételével a tüntetők a néphatalom tényleges megvalósítását szeretnék elérni.
Nem gyászolhatnak az olimpikonok
Nem viselhetnek gyászkarszalagot az ukránok a Szocsiban rendezett téli olimpián a keddi, 25 halálos áldozattal járó zavargásokat követően. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedélyezte ezt. Az ukránok ily módon kívántak megemlékezni a kijevi utcai harcokban elhunytakról, a NOB azonban az Olimpiai Chartára hivatkozva nemet mondott a kérésre.