Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés egy kommunista munkatábor parancsnokávalMosakszik a hóhér

2014. február 22., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Nemrég hozta nyilvánosságra a a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet vezetője, Andrei Muraru a harmadik nevet arról a listáról, amelyen 35 olyan, még életben lévő személy szerepel, aki a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztott, és bizonyíthatóan emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.

A most 87 éves Florian Cormoş a negyedik a listán, és egy nappal ügye nyilvánosságra kerülése előtt nagyváradi otthonában fogadta az egyetlen újságíróstábot, melynek hajlandó volt nyilatkozni életéről, múltjáról: Kálnoky Boriszt, a Die Welt riporterét, Nick Thorpot, a BBC munkatársát, a gyakornokként őket elkísérő Kali Ágnest és a tolmács szerepét vállaló Pap Istvánt.
Cormoş 1953 elején mindössze négy hónapig volt a Cernavodă melletti Columbia munkatábor parancsnoka, és a bukaresti intézet kutatásaiból kiderült: az általa elrendelt embertelen bánásmód – erőszak, kínzás, éheztetés, orvosi ellátás megtagadása – miatt ebben az időszakban 115 politikai fogoly vesztette életét, és 400 vált munkaképtelenné. Gya­korlatilag naponta meghalt egy ember Cormoş kivégzőtáborában, és a táborparancsnok kegyetlenségét a kommunista hatóságok sem tűrték el: nem az elkövetett bűnök miatt, hanem azért, mert kitudódott, és felére csökkentette a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén dolgozó tábor munkavégző képességét.
Cormoş ellen – Sztálin halála után – fegyelmi vizsgálat indult, életfogytiglani kényszermunkára ítélték, de három év múlva, 1957-ben kiengedték, és 1972-ig különböző büntetés-végrehajtó intézetekben dolgozott kiképzőtisztként. A mostani beszélgetés során az idős, beteg ember zavaros, sokszor csapongó és önmagának is ellentmondó válaszaival ártatlanságát próbálta igazolni, mégis kikerekedik egy kép a Duna-csatorna kegyetlen munkatáborairól, az ott szolgálatot teljesítő parancsnokok viszonyulásáról. Ezért tartottuk érdekesnek és közlésre érdemesnek a február 10-én lezajlott beszélgetés Kali Ágnes által szerkesztett változatát.

– Igaz, hogy ön volt a columbiai táborban parancsnok 1952 végétől 1953 tavaszig?
Florian Cormoş: Négy hónapig voltam ott, de nem is volt időm  megismerni a munkatelepeket. A csatornánál nyolc egység volt. Én annál a kolóniánál találtam magam, ahová az összes, három év munka után legyengült, megbetegedett foglyot irányították. Éjszaka, amikor hozták őket a telepre, már a vonaton is meghalt egy. Hús sem volt már rajta, és ideadták nekem, hogy dolgozzak vele.
– Hogyan került ön Cernavodă mellé, egy munkatábor élére? Önként vállalta a feladatot?
– Nem, Nagyváradon végeztem a tiszti iskolát, és a milíciához helyeztek. Onnan kerültem át a munkatáborok igazgatóságához, aminek semmi köze nem volt a börtönökhöz.
– Csak a tábor egy bizonyos részének volt a parancsnoka, vagy az egésznek?
– Én Columbián voltam parancsnok, ott közel 2500–3000 fogoly volt, mindannyian nagyon legyengült állapotban. Behívták a parancsnokokat a Fegyházak Főigaz­ga­tóságához, a belügyminiszter, Pavel Ştefan ezt mondta: „elégedetlen vagyok magukkal, nem haladnak a csatorna munkálatai”. Mert az emberek valóban szabotálták a munkálatokat, és jól tették. Hogyan építsenek csatornát lapáttal és talicskával? És akkor Ştefan azt mondta: „elrendelem, hogy mától a fogolynál háromféle élelmiszer-fejadagot kell alkalmazni”. Napi 3200 kalóriából lett négyezer, másoknak 3200 kalóriát kellett volna kapniuk, és voltak, akik 2500 kalóriával maradtak. Azok közül haltak meg a legtöbben, akik 2500 kalóriát kaptak. Én nem ültettem gyakorlatba. Amikor később kérdezte a miniszter, hogy életbe ültettem-e utasítását, elmondtam, hogy nem sikerült, mert három konyhát kellett volna működtetnem, hogy teljesítsem ezeket a normákat.
– A vád ön ellen úgy szólt, hogy a foglyok csak száz gramm kenyeret kaptak naponta, és több mint száz ember meghalt ebben a bizonyos táborban négy hónap alatt.
– A 3200 kalóriás adagnál 750 gramm volt csak a kenyér. Hozták az egykilós kerek kenyeret, azt négybe vágták, és egy szeletet kivettek belőle. Egy fogoly három szeletet kapott. Kétezer kalóriával nem lehetett dolgozni.
– Volt-e írásos vagy szóbeli parancs Bukarestből vagy Pavel Ştefantól?
– Van jegyzőkönyv egy megbeszélésről a belügyminiszterrel.(egyelőre ilyen jegyzőkönyv nem került elő – szerk. megj.) A gyűlés 1953. január 19-én volt. Ott a parancsnokok feltették a kérdést: miniszter úr, nagyon sok betegünk van a csatornánál, mit tegyünk velük? Nincs orvosságunk, nincs semmink. Az volt a válasz, hogy munkával tegyük egészségessé őket. Vagyis haljanak meg minél hamarabb. Ez volt Pavel Ştefan akkori belügyminiszter rendelete. Később, amikor perbe fogtam a minisztert, az elnök megkérdezte: miniszter úr, önt azért hívtuk ide, mert Cormoş azzal vádolja, hogy törvényellenes rendeleteket adott, és ő ezt mondta: „Ez nem igaz. Minden, amit mondtam, mindaz, amit parancsba adtam, összhangban áll a szocializmus eszméivel.”
– Volt egy büntetőcella a táborban, és ha valaki valami szabályelleneset vétett, bezárták oda tíz, húsz, harminc napra...
– Ez is hazugság. Ezzel is vádoltak, de az egész per komédia volt. Semmi nem igaz. Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, és szabadlábra helyeztek, miután huszonhét napig nem vettem magamhoz ételt. Csont meg bőr voltam. Huszonhat éves voltam akkor. Jilaván töltöttem négy évet. A gyerekemet egy hónapos korában hagytam ott, és négyéves korában láttam viszont.
– Nem is létezett ilyen cella?
– Minden telepen volt zárka, ahol szigorúbbak voltak a büntetések. Én korábban a női tábor parancsnoka voltam. Felvetettem a főigazgatónak, hogy a nők nem képesek a csatornánál dolgozni. Megkérdezte, ki vagyok én, hogy ennyit akadékoskodom. Ott hat hónap alatt egyetlen nő sem halt meg, sőt, az egyik még szült is. Felvetettem, hogy szüntessék meg a tábort, és három hónap után megszüntették a hétszáz fős női telepet.
– Mennyire volt Columbia kegyetlen hely, és ön mennyire felelős azért, hogy ilyen volt?
– 1949-ben létesítették a csatornát. Akkor nem haltak meg az emberek, 1950-ben nem haltak meg az emberek, 1951-ben sem, 1952-től kezdtek meghalni, mert nagyon le voltak gyengülve. A legfelháborítóbb rendelet a Pavel Ştefan belügyminiszteré volt.
– Volt-e lelkiismeret-furdalása abban az időben?
– Nem volt. Mint mondtam, Cernavodán nem volt időm az ujjamat sem rátenni semmire, mert látnom kellett az építőtelepeket, utána találkoztam a miniszterrel, sőt, elhívtak Konstancára is egy hónapra, úgyhogy három hónapot sem voltam ott.
– Teljesen ártatlannak érzi magát, és úgy érzi, nem követett el semmit?
– Hát persze hogy nem. Azt az ügyiratot nagyon sok gyűlölettel állították össze.
– Akkor mivel magyarázható, hogy most újra kutatnak?
– Nem tudom, mi fáj nekik. Miért nem nézik meg a jegyzőkönyvet?  Tudom, mivel vádolnak, azzal, hogy meghalt tizenkét ember abban az időszakban. De már mondtam: az egyik már akkor meghalt, amikor én még nem is voltam ott. Ha valaki meghalt, akkor a törvényszéki orvos, az ügyész és a néptanács adott ki iratot. Ha én megöltem bárkit is, akkor azokban az iratokban szerepelniük kell. Csak egy ilyen iratot találjanak.
– Azt állítja, nem halt meg 112 ember Columbián ebben a négy hónapban?
– Hát hol voltam én, Auschwitzban?
– Milyen érzés volt önnek látni, hogy az elítéltek szenvednek? Milyen érzés volt, hogy nem tudott ez ellen semmit tenni?
– Mit tehettem volna, álltam volna a főnök elé? Lehet, hogy a kivégzőosztag elé küldött volna.
– De milyen érzés volt ott lenni?
– Csak én tudom. Ahogy az egyik parancsnok mondta: ti, foglyok egyszer kiszabadultok, de mi csak itt maradunk.
– Az a háromezer ember, akiknek a parancsnoka volt, munkásemberek, polgárok, tanárok voltak?
– Nem, ott nem voltak politikaiak, csak köztörvényesek: zsebtolvajok, fatolvajok, verekedők. A nők között voltak köztörvényesek és politikai elítéltek is.
– Pedig, ha jól tudom, ezek voltak a kommunizmus legkeményebb évei Sztálin halála előtt. Nagyon sok ellenzője volt a kommunizmusnak?
– Tudják, kik kezdték a csatornát? Oda dugták az ellenséget. Elment Dej (a Román Munkáspárt főtitkára) Sztálinhoz, és megkérdezte: mit tegyünk? Nincs, mit tegyél? Építs egy csatornát, és küldj oda mindenkit, aki nincs veled.
–  A Columbián fogva tartott háromezer ember közül voltak, akik ellenezték a kommunizmust?
– Hát persze hogy voltak. De mégis bűnösök voltak, mert egy évet adtak nekik, kettőt, hármat, és nem politikai okokból.
– Ön volt párttag, hitt a kommunizmusban?
– Nem is tudtam, mi az. Mikor megkérdeztem apámat, mi az a párt, csak hümmögött.
– Úgy érzi, hogy egyfajta bűnbak volt a kommunizmus legszörnyűbb éveinek bűneiért?
–  Én így hiszem.
– Ha jól emlékszem, azt mondta, csak tizenketten haltak meg ebben a négy hónapban.
– Ma már nem is tudom. Mi következik most, vizsgálat? A Nagy Nemzetgyűlés határozata kimondja, hogy jelen rendelet alkalmazásának hatása nyomán fent nevezett elítéltek tettei jogilag megszűntnek tekintendők. Törvényes, hogy megint perbe fogjanak azért, amiért már elítéltek egyszer?

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 796
szavazógép
2014-02-22: Kovakő - diákmelléklet - :

Inkább tolom a szomszéd szekerét

Az utóbbi két év alatt az Osonó Színházműhely révén 17 országban volt alkalmam megfordulni, közel 120 településen. Régebb meggyőződésem volt: külföldre csak azért járok majd, hogy az ott szerzett tapasztalatot otthon kamatoztathassam, hogy hasznos lehessek környezetem számára. Kiszállásaink során viszont olyan embereket és szokásokat ismerhettem meg, amelyek rádöbbentettek arra, hogy otthonom nem a legtökéletesebb.
2014-02-22: Kovakő - diákmelléklet - :

Nyelvünk dalol – az Evilági Kincse (Beszélgetés Orbán Ferenccel)

Az Evilági együttes egy hónappal ezelőtt, január 22-én, a magyar kultúra napján mutatta be Kincs című lemezét a Tamási Áron Színházban. Az Evilági három évvel ezelőtt alakult, eleinte afféle zenei kísérlet volt, amely a sepsiszentgyörgyi zenészeket próbálta összeszedni közös zenélés, lemezkészítés erejéig, végül az első lemez olyan jól sikerült, hogy megalakult az Evilági együttes. Orbán Ferenccel, a zenekar frontemberével beszélgettünk.